2016. 03. 25.

Első Fejezet

Aron Wright - In The Sun
A nap sugarai beszűrődnek az ablakra felszerelt sötétítőn keresztül. Homályos fényben világítja meg a szobát. Csend honol a lakásban. Az ébresztő óra lágyan kezd el szólni. Egyre erősödő hangja felkelti az ágyban alvó lányt. Nagyot nyújtózik, majd gyengéden kikapcsolja az ébresztőt. Lábait puha papucsba dugja. A szobából kifelé menet magára teríti köntösét. A konyhába érve bekapcsolja a kávéfőzőt, s míg a reggeli ital elkészül, kenyeret pirít magának, amit vajjal megkenve fogyaszt el a kávéhoz. Minden áldott reggel az a rutinja. Reggeli utána a fürdőbe megy és elkezd készülni munkába. Fél nyolckor kilép a bejárati ajtón. Leint egy taxit és London központja felé veszi az irányt, hogy újra dolgozhasson. A város egyik legsikeresebb ingatlanirodájába dolgozik már negyedik éve. Imádja ezt a munkát. Mindig is az építészet megszállottja volt. Neki az egyetemen tanulás élvezet volt. Minden egyes tantárgyát szerette és a vizsgákon is kiválóan teljesített. Ennek köszönheti, hogy huszonnégy évesen sikeres karrierje lehet. Ez az egyetlen bűne, amiért vezekelni-e kell. Ez az, amit a családja nem tud megbocsájtani neki.
- Miss. Marin, mára csak egy ügyfél lett előjegyezve. Az úr megadta a találkozási helyszínt, ahová majd négy órára kell oda érni-e. Addig el tudnánk intézni a szerződések megírását az ügyvédekkel - a titkárnő gyorsan hadarja az információkat, amik a napi teendők listáját teszik ki. Az irodájában helyet foglalnak mindketten és, ahogy elmúlt hónapokban mindig, most is megbeszélik a nap menetrendjét. Ginny köszönetet mond a neki dolgozó lánynak, aki tudja, hogy most kell elhagynia a szobát. Mosolyogva bezárja maga mögött az ajtót és hagyja, hogy a főnöke dolgozzon. Vastag papír kötegek kerülnek elő. Elkezdi bele ásni magát a munkába. Ügyvédek váltják egymást az irodában. Szinte minden eddigi eladott házhoz sikerült megírni az adás-vételi szerződéseket. Általában egy hétnél egyik folyamat sem tart tovább, de akadnak olyan ügyfelek is, akik előleg után meggondolják magukat, vagy feltételeket szabnak. Nehéz az ingatlanügynökök élete, de, akik olyan elszántak, mint Ginny, azok minden ügyet hamar lebonyolítanak.
- Miss. Marin, telefonja van a kettesen - Sarah félénken kopog be az iroda ajtaján. Még mindig zavarba jön, ha munka közben kell zavarnia felettesét. Főnöke bólint, hogy kapcsolhatja a hívót.
- Foxtons ingatlaniroda, miben segíthetek? - papírt és tollat vesz elő, hogy le tudjon jegyezni minden fontos információt, amiről szó eshet.
- Jó reggelt. Elnézést kérek a zavarásért. Ha jól tudom, Önnel van ma délután találkozóm. Sajnálatos módon nekem közbe jött egy tárgyalás és arra lennék kíváncsi, hogy előrébb tudnánk-e hozhatni a találkozót, úgy mostanra - Ginny szemei kikerekednek. Nem szereti, ha valaki nem tartja magát a már előre leegyeztetett időponthoz, de hallja a férfi hangján, hogy tehetetlen az ügy kapcsán. Segítségért folyamodott és mi mást tehetne, ha nem segít rajta.
- Legyen. Húsz perc múlva találkozzunk a megbeszélt helyszínen - tárgyilagos a hangja. Nem várja meg, hogy reagáljon bármit is a vonal másik végén lévő, lecsapja a kagylót és a kabátjáért megy. Felkapja táskáját és kivágtat az irodából. - Sarah, szóljon oda a következő ügyvédnek, hogy ne jöjjön, mert ma már nem tudom fogadni. A négy órái időpontot meg töröld, mert most találkozom a fickóval, aki mellesleg még mindig a vonalban van - nem tudja befejezni a mondatot, mert a liftajtó be záródik és ezzel megszakítja a társalgást, de nem aggódik, mivel tudja, hogy Sarah mindent elintéz neki.

A reggeli jó időnek már nyoma sincs. Köd felhők jelennek meg az utcákon, megbénítva a közlekedést. Szerencséje van Ginny-nek, hogy olyan sofőrt fogott ki, aki ismeri a kis utcákat, így a megbeszélt időpont előtt ér oda a találkozó helyre. A hatalmas irodaházban kialakított hangulatos kávézóban foglal helyet. Telefonját előveszi és leellenőrzi, hogy mindent sikerült-e megoldani, amit eltervezett. Két dolog maradt ki, de ez a két dolog, minden egyes nap kimarad. Nem viszi rá a lélek, hogy elintézze őket. Túlságosan felkavaró lenne. Majd talán holnap. Vagy azután. Vagy sose. Ki tudhatja.
- Miss. Marin? - kellemes csengésű férfihang zökkenti ki gondolat menetéből. Felpillant és egy jól öltözött úriember áll előtte. Sötétszürke öltönyt visel, vékony fekete nyakkendővel, ami tökéletesen kiemeli zafírkék szemeit. Máshogy képzelte el. A hang, amit a telefonban hallott más volt. Hasonló, de mégis teljesen más. - Köszönöm, hogy át tudtuk tenni a találkozót mostanra. Nagyon hálás vagyok - bájos mosoly jelenik meg borostás arcán. Elképesztő látványt nyújt.
- Igen, hogyne. Elvégre az a dolgom, hogy segítsek önnek Mr. - kikerekednek a szemei. Sosem fordult még elő vele, hogy elfelejtette volna az ügyfele nevét. Segélykérő pillantást vet a férfire, akinek hatalmas vigyor jelenik meg az arcán.
- Tomlinson - barátságosan kezet ráznak, majd a férfi is helyet foglal. Rendel magának egy kávét és kezdetét veszi a tárgyalás.
- Milyen ügyben lenne szüksége rám? - Ginny elővesz egy vaskos dossziét, amiben különböző házak, lakások és épületek papírjai vannak összegyűjtve.
- Egy lakásra lenne szükségem. A belváros környékén. Közel mindenhez, de azért csendes környéken. Az ár nem akadály. Ha tetszik, mindegy mennyibe kerül, megveszem - Ginny-nek tetszik ez a hozzáállás. Legtöbbször az anyagi helyzet az, ami tönkre tehet egy üzletet. Az emberek nem szólnak előre, hogy mennyit szánnak az ingatlanra, csak akkor, amikor már a szerződést kellene aláírni. Több kép is az asztalra kerül. A férfi összeráncolt szemöldökkel veszi szemügyre a kínálatot. Egy lakásnál sokáig elidőzik. - Ezt meg szeretném nézni. Mikorra tudna egy időpontot egyeztetni? - hangja határozott, de arcán látszik, hogy zavarba van. Nem szokott alkalmazkodni másokhoz, bizonyára mindig ő az, aki az ütemet diktálja. Ginny próbál el fojtani egy mosolyt. Előveszi telefonját, hogy keressen egy szabad időpontot még a hétre. Azonban nem jut el a naptárig. Szeme megakad egy üzeneten, amit a bátyja küldött neki. "Apának szívrohama volt. Gyere a Szent Erzsébet kórháza, amint tudsz." Megáll körülötte a világ. Az apjának baja történt és ő nem volt ott vele. Kimegy az összes erő a karjából. A telefon hangos koppanással ér földet. A férfi érdeklődve ránéz, és mikor meglátja, hogy elfehéredett a nő, aggódva közelebb megy hozzá és próbálja vissza hozni a jelenbe. – Miss. Marin? Kérem, jól van? - finoman megrázza, de a nő még mindig mereven a távolba réved. Nem reagál. - Ginnifer! Mi történt? - vállánál fogva felemeli a nőt és kényszeríti, hogy belenézzen a szemébe.
- Elnézést! Hol is tartottunk? - lehajol, hogy felvegye a telefonját. Próbálja megnyugtatni az idegeit. Le kell higgadnia. Már csak pár perc és vége a találkozónak. Végig kell csinálnia.
- Biztos, hogy jól van? - Mr. Tomlinson aggódó tekintettel figyeli a nőt. Látszik rajta, hogy nem érti mi történik.
- Persze - mosolyt erőltet az arcára és újra a telefonra néz. Szabad időpontot kell találnia. Muszáj fókuszálnia.
- Miss. Marin? Tudok esetleg segíteni valamiben? - felhúzott szemöldökkel néz rá. Nagyszerű. Most már azt sem tudja palástolni, hogy mit érez. De miért? Eddig mindig kitudta zárni a ne kívánatos gondolatait. De ez most más. Most az apjáról van szó.
- Nagy baj lenne, hogy mondjuk holnap felhívná önt a titkárnőm, hogy időpontot egyeztessük. Sajnos kaptam egy üzenetet és sürgősen távoznom kell - miközben beszél feláll és kezdi összepakolni a papírjait. Bocsánatkérően kezet ráz a férfivel. Kisiet az épületből. Próbál leinteni egy taxit, de olyan, mintha senki nem venné észre.
- Jöjjön, majd a sofőröm elviszi - a férfi megragadja felkarjánál fogva és egy fekete, sötétített üveges autóba ülteti be a zavarodott nőt. Utasítást ad a kormánynál ülő férfinek, majd újra Ginny-nek fordítja teljes figyelmét. - Hova kell mennie? - egy szót nem tud kinyögni. Nem tud tisztán gondolkodni. Telefonját Louis kezébe nyomja, akinek a szeme egyből megakad az üzeneten. - Szent Erzsébet kórház. Minél hamarabb. Ha kell, szegd meg a szabályokat is - a férfi bólint. Louis bezárja az ajtót és érdeklődve figyeli a száguldó autót, amíg el nem tűnik a tömegben.
Óráknak tűnő percek telnek el, míg a nőt a kórházhoz szállítja a sofőr. Rémesen érzi magát, azért, amiért nem profihoz méltón viselkedett, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva magát és Louis-t is. Kiszáll az autóból és minden erejét összeszedve rohanni kezd a bejárat felé. Ahogy beér, az előtérbe megpillantja bátyát, amint egy orvossal beszélget.
- Joe? - testvére nyakába ugrik, mikor a fiú felfogja, hogy húga áll ott. - Hogy van apa? - összeszorul a torka, ahogy kiejti a szavakat. Retteg, hogy olyan választ fog kapni, ami örökre megváltoztathatja az életét.
- Őszinte leszek, nincs jól - Joe szemeit könnyfátyol takarja el. Még erősebben ölelik egymást. Ginny érezi bátya szívverését és a tudat, hogy a testvére ennyire fél, megrémíti.
- Látni akarom - sírását elfojtva ejti ki a szavakat. Joe bólint, belekarol és egy szoba felé kezdi el vezetni. Megdermed az ajtó előtt. Fél belépni. Fél gyengének látni apját, aki mindig erős támasz volt neki. Ő volt a mindene. Joe bátorítóan rámosolyog, ami elég erőt ad neki, ahhoz, hogy kinyissa az ajtót és belépje. Erős fertőtlenítő szag csapja meg az orrát. A gép, amelyre apja rá van kötve, ütemesen és idegesítően pityeg. - Apa! - hangja halkan csendül fel, de a néma szobában szinte kiabálásnak hat. Apja megmozdul. Lassan kinyitja szemeit és, mikor meglátja lányát, hatalmas mosoly jelenik meg az arcán.
- Gigi-m, hogy kerülsz te ide? - kezét kinyújtva jelzi lányának, hogy menjen közelebb hozzá. Bőre nyirkos. Arca sápadt. Ajkai kicserepesedve.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! Mit keresel egyáltalán Londonban? - hangjában egy csöppnyi megfedés hallatszik, de jelentős részben az aggódás jelenik meg. A családja nem a városban lakik, és sosem jönnek bejelentkezés nélkül. Mi történhetett? Miért jött ide az apja?
- Miattad jött - a válasz a háta mögül érkezik. Megfagy a szobában a levegő. Ginny felegyenesedik, meg keményednek vonásai, megfordul, de nem üdvözli a szobába érkező nőt. - Téged akart meglepi. Milyen buta gondolat volt. Tudtam, hogy otthon kellett volna maradnunk - oda lép lányához és mélyen a szemébe néz. Próbálja megölelni, de a lány hátrább lép, ezzel is jelezve, hogy nem kíván kapcsolatot teremteni vele. Éles fájdalom hasít a nő szívébe. - Most menjetek el, Josef. Apátoknak pihennie kell. - nem néz többé a lányra. Oda sétál férjéhez és aggódóan megsimítja arcát. Fia engedelmesen kivezeti húgát a szobából és egészen az autóig meg sem áll vele.
- Most az egyszer, igazán viselkedhettél volna - dühösen pillant rá. Elengedi a kezét és beszáll az autóba. Vár, hogy húga mit lép. Percekkel később kinyitja az ajtót és beül. A járműmozgásba lendül. Csendesen telik az út. Egyikük sem néz a másikra. Mindketten harcot vívnak az elméjükkel.
- Nem tehettem mást. Ő volt az, aki ellökött magától. Az ő hibája, nem az enyém - Ginny könnyei megállíthatatlanul potyogni kezdenek. Feltörnek benne a régi emlékek. Évek óta nem érezte ezt a fájdalmat. Joe nem szól a semmit. Kezét húga kezére teszi és megszorítja. Pontosan tudja, mi megy végbe benne. Tisztán élnek benne az emlékek, arról az estéről. Mintha csak tegnap történt volna. Meg rázza fejét és az útra koncentrál. Percekkel később leparkol Ginny lakása előtt. Leállítja a motort és kiszáll az autóból. Kinyitja húgának az kocsiajtót. Felkíséri a bejárati ajtóhoz, azt kinyitja, betessékeli a lakásba, majd bezárja maga mögött egyedül hagyva húgát fájdalmával és az emlékeivel.

2 megjegyzés:

  1. Drága!

    Hát mit is mondjak! Született tehetség vagy! Leesett az állam ahogyan felvázoltad Ginny egy napját. Annyira mesterien fogalmazol és tudod leírni az eseményeket, hogy az elképesztő! Teljesen élethű az egész!
    Ginny tipikusan az a lány, aki a maximalizmusra törekszik és hibátlanul, gőzerővel végzi a munkáját, ami egy tökéletes menekülő várnak tűnik. Ám valami azt súgja ez a közel jövőben meg fog változni. Ha igen, nagyon kíváncsi vagyok hogyan, ahogy arra is minek köszönhető ez a hűvös viselkedés az édesanyja felé. Remélem apukája helyrejön és Louissal is találkozunk még!
    Várom a folytatást!

    Bianka<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bia!

      Nagyon kedves vagy, hogy ilyen jelzőkkel illeted a munkámat! Büszkeség tölt el, mert ezzel a történettel én is meg vagyok elégedve, mivel komolyabbak a karakterek és a problémák is amikkel szembe kell majd nézniük felnőttesebbek és életszerűbbek, de ennek ellenére mégis hitetlenkedek, hogy tényleg nekem szánod a dicséreteket!?
      Ginny-vel kapcsolatban nagyon jól megragadtad a lényeget, de azért remélem nem lesz kiszámítható a folytatás!

      xxAlexis

      Törlés