2016. 04. 29.

Hatodik Fejezet

Drága Olvasók!
Itt lenne egy újabb fejezet! Remélem elnyeri tetszéseteket! Látom, hogy egyre többen néznek be az oldalra, és az lenne a kérésem, hogy hagyjatok magatok után valami nyomot, hogy tudjam, hogy jó-e a történetem! Előre is köszönök mindent! Jó olvasást!
xxAlexis


Justin Timberlake - Not A Bad Thing
Halkan szólal meg a nászinduló. A koszorúslányok mosolyogva sétálnak a padok között a zene egyre erősödő dallamára. Majd mikor szinte teljes hangerőn szól a dal, belép a terembe az ara. Mindenki feláll, és elködösült tekintette figyelik, ahogy az oltár elé lépked. A vőlegény meghatódott arccal fogja meg kedvese kezét. A násznép helyet foglal, mikor kezdetét veszi a szertartás. A pap sok történetet mesél Elisa és Jonathan múltjáról. A szülők meghatottan hallgatják, hogyan ismerkedtek meg. Eszükbe jut az a pillanat, mikor először tartották karjukban gyermekeiket, akik ma elkezdik új életüket. Szívszorító pillanat következik. Az ifjú pár elbúcsúzik a családtagjaiktól. Mindenki szipog a teremben. Megható, hogy mennyire hálásak a szüleikért és az értük hozott áldozatokért. Érdekes. Egy esküvő kellett ahhoz, hogy kimutassák a hálájukat. Minek kell ekkora feneket keríteni neki? Miért nem lehet nap, mint nap köszönetet mondani? Felesleges ez a formalitás. Mindenki tudja, hogy csak a látszat miatt csinálják. Furcsa gondolatok zaklatják a terem közepén ülő lányt. Nem érti a családját. Hetek óta nem találkozott velük. Arra se vették a fáradtságot, hogy felhívják. Erre most egy este alatt bocsánatot kér tőle az apja is és a bátya is. Ennek semmi értelme. Miért nem tették meg hamarabb? Bármelyik nap felhívhatták volna. De nem. Nekik az unokatestvérük esküvője előtt kellett. Szentimentálissá teszi az embereket a házasságkötés. Finom szorítást érez a kezén. Felpillant és egy szikrázóan csillogó kék szempárral találja szembe magát. Egy percre el is felejtette, hogy a férfi mellette ül. Lenéz kezeikre, amik összekulcsolva pihennek az ölében. Mikor történt ez meg vele? Hogy lehet, hogy egy ilyen férfi az ő kezét tartja? Rámosolyog, majd fejét újra az oltár felé fordítja. Meglepő, de látszik Lis-en, hogy szereti Jonathan-t. A szemei ragyognak, ahogy felhúzza, most már hivatalosan is a férje ujjára a gyűrűt, ami szerelmük jelképe. Valami megmozdul benne. Mi van, ha egyedül marad élete végéig? Mi van, ha soha senki nem tudja majd így szeretni? Lehet-e boldog akkor is, ha nincs mellette egy férfi, aki a tenyerén hordozza? Talán igen. Miért ne lehetne? Hisz, boldogságot bármiben lehet találni. Nem kell ahhoz feltétlenül egy férj. A nélkül is meglesz. Boldog lesz. Elégedett.
- Meglepően szép volt a szertartás – már a hotelparkjában sétálnak. A lány keze a fiú kezébe karol. Így hagyták el a kápolnát. Kéz a kézben. A vendégek az álló fogadáson vannak, míg a szerelmes pár fotózásra mennek.
- Igen. Az volt – halkan szólal meg. Louis próbálja fenntartani a beszélgetést, de Ginny-t túlságosan bántja valami. Gondolataiba van mélyedve. Látszik rajta, hogy őrlődik.
- Tudod, ha akarsz, visszamehetünk. Nem muszáj mindig csak kettesben lennünk. Ha a családoddal szeretnél lenni, nekem az is megfelel – rámosolyog a lányra, aki ettől csak még jobban elszomorodik. – Ginny, mi bánt? – hangja kedves. Segítő kész. Arra buzdít mindenkit, hogy öntse ki a szívét előtte.
- Ne haragudj. Elrontom az egészet. Pedig olyan jól elterveztem. Bemutatnálak minden egyes családtagomnak. Pezsgőt innánk. Táncolnánk. Jól éreznénk magunk, figyelmen kívül hagyva mindent – kezével hadonászva vázolja fel a tervét. Csalódottan ül le egy padra. A mesterségesen kialakított tavat kezdi el kémlelni.
- Tudod, ha tényleg ezt akarod, akkor rossz irányba kezdtünk el sétálni, mert a fogadás arra van – szomorkás mosoly jelenik meg a nő arcán. Belenéz a férfi szemeibe. Nem tud be telni a látvánnyal. Annyira csodálatosak. Olyan, mint a gyémánt. Hihetetlenül kékek.
- Sajnálom – arcát tenyerébe rejti és némán ül. A férfi helyet foglal mellette. Kezét átrakja a kecses vállakon és finoman magához öleli. A nő reflexszerűen hozzábújik és utat enged könnyeinek.
- Neked ettől sokkal szebb esküvőd lesz. Mert te egy olyan emberhez fogsz hozzá menni, aki még a csillagokat is lehoznád neked az égről. Neki te leszel a legfontosabb dolog a világon. Ne add fel! Hidd el, hamarosan megtalálod a boldogságodat – apró puszit lehet a lány homlokára. A fiú olyan arcot vág, amin látszik, hogy komolyan gondolja, amit az előbb mondott. Ezzel a nézéssel bárkit rávenne, bármire.
- Valóban úgy gondolod? – a válasz egy határozott bólintás. Ginny szája kinyílik, de nem jut szóhoz. Nem tudja, mit mondhatna. Felegyenesedik és megpuszilja Louis borostás arcát. – Köszönöm – mosoly húzódik mindkettejük arcára.
- Hát itt vagytok – bárhol megismerné bátya hangját. Joe leül melléjük és ő is a tavat kezdi szemlélni. – Kezd elegem lenni ebből. Valahogy fel kellene dobni a bulit – gondolkodást színlel, de a lány pontosan tudja, hogy mit akar. – Oh, meg van. Ginny, nem énekelnél valamit? A múltkor is fergeteges alakításod volt – hangosan felnevet. Ha szemmel gyilkolni lehetne, Joe már rég darabokban lenne. Louis értetlenül a fiúra néz. – Juliett esküvőjén, három éve, Ginny koszorúslány volt és az volt az egyik feladatuk, hogy – nem fejezi be a mondatot, mert hatalmas ütést érez az oldalán. – Most mi van? – értetlenül néz húgára.
- Nem kell minden kínos pillanatomat elmesélned neki. Már így is túl sokat tud. Ha ez így halad tovább, meg kell, hogy öljem – beszéd közben feláll. Kezét Louis felé nyújtja, aki tehetetlenül megfogja és hagyja, hogy felhúzza. Sokat sejtetően össze pillant a két fiú.
- Ugyan már Ginny. Jó fej a srác. Sose használna fel ellened semmit. Hisz az arcára van írva, hogy szeret téged – Joe mondatára megfagy a másik két személy. A lány arcára hatalmas mosoly húzódik és sokat mondó pillantást vet Louis-ra, aki próbálja palástolni zavarát. – Na, mi van? Ti nem jöttök? – felráncolt szemöldökkel fordul hátra a mit sem sejtő fiú.
- De. Már ideje lenne ennünk valamit, nem gondoljátok? – Louis erősebben kezdi húzni Ginny-t, aki halkan elneveti magát. Hagyja, hogy a fiú irányítson. Elvégre, érez iránta valamit.

A teremben iszonyatos hőség alakul ki. Szinte mindenki a táncparketten van. Az emberek jól érzik magukat. A pezsgő dobozszámra fogy. A hangulat elképesztő. Mosoly virít minden arcon. Egy pár surran ki a hátsó ajtón. Kéz a kézben futnak. Nem törődve semmivel. Nem számít semmi. Csak ők. Csak a pillanat. Kifulladva állnak meg egy hatalmas és öreg platánfa alatt. A fiú kezét a lány derekára rakja, és egészen közel húzza magához. A lány, ujjait a fiú hajába túrja és mélyen a szemébe néz. Mindketten érzik, hogy ami kialakult közöttük az valami egészen különleges. Olyan, mintha már ezer éve ismernék egymást. Mintha ez idő alatt egymást keresték volna. Ajkaik egy szenvedélyes csókba forrnak össze. Az idő szinte megáll körülöttük. A szél langyosan csiklandozza felhevült bőrüket. Nem foglalkoznak semmivel. A nevüket kiabálókkal sem. Csak egymásra figyelnek. A lelkük egy darabja is összekapcsolódik. Ilyet még egyikük sem érzett korábban. Levegőhiány miatt szét vállnak. Tekintetük összeakad. Széles mosoly jelenik meg a lány arcán. Ujját végig vezeti a fiú ajkain. Lábujjhegyre áll és hosszú csókot nyom a borostás arcra. Ujjaikat összefonják és elindulnak a tó partja felé. Kényelmesen leülnek, de a kezeiket nem engedik el. Muszáj érezniük, hogy valóság az, ami történik. Az égbolton fényesen csillognak a csillagok. Egy felhő sem rontja el a látványt. Létezne, hogy egy tündérmese, egyik percről a másikra valóra válik? Megtörténhet, hogy egy véletlen szerencse folytán szerelemre találnak? Hogy az összetört szívek, végre újra összeforrhatnak? Lehetséges ez? De akkor, miért kellett ennyi szenvedésen végig menniük? Miért kellett ennyit várni arra, hogy megtalálják a boldogságot? A válaszokat sose tudhatják meg. A jövő kifürkészhetetlen. De épp ez a szép benne. Bármi megtörténhet. Előjelzések és magyarázatok nélkül.
- Sose gondoltam, hogy valaha kedvelni tudnál. Nem olyan fiúnak nézel ki, aki szeretni tudna egy olyan lányt, mint én – halkan beszél. A távolból hallatszik a teremből kiszűrődő zene.
- Miért? – félig felül. Az alkarjára támaszkodva figyeli a még mindig fekvő nőt.
- Mert én nem vagyok buta. Sose engedném, hogy azt csinálj, amit akarsz. A te életedet is irányítanám. És emiatt megutálnál – félének a férfi arcára néz. Nem találkozik tekintetük, mert a kék szempár a távolt kémleli. Szemöldöke ráncba szalad. Elgondolkozik. Selymes érintést érez az arcán. Fejét a nő felé fordítja és elmosolyodik. Milyen gyönyörű. Hogy nem látja saját magán azt, hogy elképesztő személyisége van.
- Ne aggódj Ginny. Nem vagyok olyan, aki könnyen feladja a dolgokat. Csak olyan lányra fordítok időt, akit igazán kedvelek. Nem futókapcsolatot keresek – beszéd közben végig simítja a lány kulcscsontját, libabőrt hagyva az érintése helyén. Végig a barna szempárba néz. Komolyan gondolja, amit mond. 
- Köszönöm – felül és érzéki csókot nyom a férfi ajkaira. Mosoly jelenik meg az arcán. Boldognak és elégedettnek érzi magát. Egyszerre a kettőt még sosem érezte, de Louis mellett végig ezek kavarognak benne. Nehézkesen feláll a szűk ruhájában. Kezét a fiú felé nyújtja. Feleslegesen nyújt segítő kezet, mert az könnyedén feltornázza magát, annak ellenére, hogy egyik keze a lány kezeit tartja. – Menjünk, igyunk még valamit. Úgy is ingyen van – elnevetik magukat. Kéz a kézben mennek vissza a bálterembe. Senkinek nem tűnt fel, hogy legalább egy óráig nem voltak benn. A vendégseregnek már csak egy kis része van jelen. A szűkebb család, bele értve Ginny szüleit, Joe-t, az ifjúpárt és szüleiket. Helyet foglalnak egy-egy pohár pezsgővel a kezükben. Ginny arca sugárzik a boldogságtól. Most semmi nem tudná elrontani a kedvét. Úgy érzi, hogy ő a legszerencsésebb ember a világon.
- Drágám, még nem is mesélted, hogyan ismerkedtél meg Louis-val? – édesapja teszi fel a kérdést, ami mindenkiben megfogalmazódott már. Az említettek egymásra pillantanak és még szélesebb mosoly jelenik meg az arcukon.
- Eladtam neki egy házat – tömör válasz, de úgy látszik, senki nem akar mélyebben bele menni, nehogy kellemetlen helyzet alakuljon ki.
- De az előzményeket is mond el nekik. Legelőször egy házibuliban találkoztunk. Egy közös barátunkén. Ott ajánlotta fel, hogy segít nekem egy lakást találni. A többi pedig csak úgy kialakult, de a határozottsága egyből levett a lábamról – mindenki mosolyogva figyeli Louis-t, ahogy mesél. Ginny a gondolataiba mélyed. Házibuli? Közös barát? Scott lenne az? És a hírhedt születésnapja? A szempár? Atya ég. Az Ő volt? Miért nem jutott ez eddig eszembe. – És ne akarják hallani, hogy milyen, amikor mérgesen kiabál a telefonba. Egy tárgyalást kellett félbehagynom egy lemezkiadóval – hangos nevetés követi a történet végét. Ginny felháborodást színlelve néz a férfire.
- Azt megérdemelted. Azt mondta nincs megelégedve a munkámmal – segélykérően az apjára néz, aki elérzékenyült tekintettel figyeli lányát és az udvarlóját. Hát végre újra boldog. Tovább lépett. Ez a legfontosabb.
- Egy jó tipp a továbbiakra nézve Louis. Gigi-nek mindig igaza van – helyeslő bólogatások követik Jack megjegyzését.
- Gigi? – Louis meglepetten néz a mellette ülő lányra.
- Mikor Joe kicsi volt nem tudta kimondani a nevét és az apja azóta is így hívja – Ginny anyja szólal meg. Az ő arcán is mosoly van. Örül, hogy boldognak láthatja a lányát.
- Mondjuk érthető. A Ginnifer nem egy szokványos név –Carol néni is becsatlakozik a beszélgetésbe. – Nem is értem Anne, hogy adhattátok ezt a nevet neki. Mind azt hittük, hogy Hazel lesz, anya után – minden szempár Anne-re szegeződik. Nincs zavarba, hogy a figyelem középpontjába került. Szeretetteljesen lányára néz, miközben beszél.
- Az nem volt elég különleges neki. Tudtam, hogy attól jobbat érdemel – Jack finoman megszorítja kezét. Még mindig szerelmes tekintettel néznek egymásra.
- Na persze. Nekem bezzeg a nagyapák nevét bírtátok adni. Én is megérdemeltem volna valami jobbat - Joe szúrós megjegyzésére, csak nevetni kezdenek a szülők.
- Mégis mi bajod van a Josef-fel vagy a Tobias-sal? Mindkettő szerethető. Egyszerű és könnyen leírható. Neked legalább sosem nevettek a teljes neveden mikor leírták a városházán – Ginny hozzászólása fájdalmas tekintettel társult, hogy még hűebb legyen az alakítása. A végén oldalba löki bátyát, aki csak szem forgatva fordul el húgától, de azért egy apró mosoly megjelenik az arcán.
- Miért, a te középső neved micsoda? – halk kuncogás tölti be a kiüresedett rendezvénytermet. Mindenki sokat sejtetően Ginny-re néz. Várják, hogy reagáljon valamit
- Ideje lefeküdni. Nem gondoljátok? – azzal a lendülettel feláll és kiviharzik a teremből. Nevetést hall, ahogy megáll a liftnél. Mélyet sóhajt. Reménykedik, hogy nem mondják el Louis-nak a második nevét. Igaz, hogy sose volt baja a nevével. Kicsi kora óta úgy gondolta, hogy szerencsés, amiért ezt a nevet kapta. Tény, hogy nem mindennapi, de a királyságban elég elterjedt volt. Na, de nem úgy, mint a középső neve. Azt kicsit szégyellte. De nincs mit tenni. Így jár az, akinek korona hű szülei vannak. Fáradtság járja át. Úgy érzi, minden porcikája sajog.
- Ugyan a Lilibeth-ben nincs semmi szégyellni való – halkan duruzsol a fülébe. Kezeit hátulról átfonja a lány dereka körül. Apró csókot nyom a nyakára. A lány elmosolyodik.
- Persze, mert nem téged neveztek el egy királynőről, aki nem akar lemondani, mert túlságosan makacs – halkan felnevet. A lány sértődötten néz rá.
- Én a sorban álló hercegről kaptam a második nevem - miközben beszél, kezei közé fogja a lány arcát, majd szenvedélyesen megcsókolja. A liftet jelző csengő hozza őket vissza a jelenbe. Beszállnak a felvonóba. Egymás karjaiban várják, hogy végre lepihenhessenek egy hosszú, érzelmekkel teli nap után.

2 megjegyzés:

  1. Drága Alexis!

    Ahogy vártam, zseniális lett ez a rész is!<3
    Tetszik ahogy indítottál bár, szívesen olvastam volna róla, hogyan reagál a rokonság, amikor először megpillantja Louist Ginny mellett. :D
    Elolvadtam amikor a padon ülve vigasztalta Louis a lányt. Nagyon szép jelenet volt, amit Joe meg is zavart XD, hát nagyon bírom! Még csak most békültek ki, de már hozza a formáját a srác! Ami pedig ez után történ az valóban tündérmesébe illő jelenet volt. Annyira tökéletes, ahogy leírtad ezt az estét, és ahogy bemutatja Louist a családjának, majd elindulnak a hotel szobájukba. Olyan felhőtlenül boldogan indul ez a kapcsolat, hogy sajnos szinte ordít róla, hogy valami úgy is megpróbálja hamarosan tönkretenni ezt. És téged ismerve nem fogja kímélni őket. De most még nem is akarok beszélni erről, inkább kiélvezem ezeket a romantikus, örömteli pillanatokat, amit alkottál nekünk!

    Bianka<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Mindig megmosolyogtatnak hozzászólásaid és ráébreszt arra, hogy mennyire jól ismersz! :D
      Örülök neki, hogy tetszett a rész, bár valahogy sejtettem, hogy odáig leszel érte és azt is tudtam, hogy Joe-t bírni fogod! :D
      Nem mondok semmit, de úgy is tudod, hogy néha a kedvenc karaktereimet kínzom meg a legjobban, azonban nem tudhatod, most talán máshogy lesz... xD
      Köszönöm, hogy kitartóan olvasod a részeimet és, hogy ennyire támogatsz az írásban!! Örök hála!

      xxAlexis

      Törlés