2016. 04. 01.

Második Fejezet

Ginnifer Marin:

Zedd - Papercut ft. Troye Sivan
Leírhatatlan fáradtságot érzek. Sosem volt még ilyen. Az aggódás, a munkával járó stressz és az apánál töltött éjszakák, teljesen elveszik az erőmet. Idejét sem tudom, hogy mikor aludtam egy jót. Újabb bögre kávét töltök magamnak. Megszámolni sem merem ez már hányadik ma. A szemem könnyezik az apró betűs szerződések olvasásától. Az utóbbi napokban nem hagytam el az irodát, csak akkor, ha a kórházba mentem. A beosztottjaimra hagyom az ügyfelekkel való lakásnézéseket. Nincs energiám még azzal is foglalkozni. Túl sok, ami most körülöttem zajlik. Szinte lehetetlen összeegyeztetni a munkát a családdal. Azonban muszáj vagyok a munkámat választani, hogy megtudjunk engedni azt, hogy apa a legjobb kezelést kapja.
- Miss. Marin? - felpillantok a dossziéból és egy különös kék szempárral találom szembe magam. Ismerős. Tudom, hogy már láttam valahol. De nem emlékszem hol. Ötletem sincs, hogy hol találkoztam már vele. - Látom elhatalmasodott a munka ön felett. Szüksége lenne esetleg valami segítségre? - szívdöglesztő mosolya van, az biztos. De valahogy azaz érzésem támad, hogy távol kell maradnom tőle. Olyan messziről el kell kerülnöm, ahogy csak tudom.
- Ha csak nem jogi tanácsadó, akkor sajnos nem tud segíteni, Mr. Tomlinson - jól eső érzés kerít hatalmába, hogy emlékszem a nevére. Sikerült elő ásnom a mélyből és ez reményt ad arra, hogy ki fogok mászni ebből a helyzetből.
- Aggódtam, hogy vajon emlékszik-e a nevemre. Meg kell jegyezzem, felettébb csalódott voltam, hogy az egyik gyakornoka jelent meg a megbeszélt találkozónkon - kényelmesen helyet foglal velem szemben az asztalnál. Kezeit a szék karfájára teszi. Egyik lábát a másikra rakja és érdeklődve figyel engem.
- Nem igazán tudom, hogy most mit kellene felelnem. Talán egy szívből jövő bocsánatkérés elég lesz, ahhoz, hogy elnézzen e figyelmetlenségem felett. - apró mosoly jelenik meg az arcomon. A tollat lerakom az asztalra és behajtom az előttem heverő mappát. A kezemet összekulcsolom és érdeklődve figyelem a reakcióját. Kisfiús mosoly jelenik meg arcán. Feláll, lerak elém egy névjegyet majd távozik az irodából. Szemöldököm a magasba emelkedik. Nem értem a tettét. Majd miután szemügyre veszem a papírt és látom, hogy egy apró üzenet van rajta, még inkább összezavarodom. Mit jelentsen ez? Mit akarhat tőlem ez a férfi? Aggasztó, de egyben mégis figyelemfelkeltő.
- Ginny, kérlek, gyere már. Legalább húsz perce várok rád az épület előtt - Joe fáradtan nyitja ki az iroda ajtaját. Meglepődik rajta, hogy figyelmemet teljesen leköti a kezemben lévő kis papír fecni. - Mi bajod van? - kérdőn nézek rá. Nem értem mire gondol. Felállok a székről. Felveszem a kabátomat és kisétálok az ajtón. Megragadom a bátyám karját és a lift felé kezdem húzni. Csendesen telik az utunk a kórházig. Joe folyamatosan figyel. Mintha attól tartana, hogy bármelyik pillanatban felrobbannék.
- Mit bámulsz? - a kórház parkolójában bukik ki belőlem a kérdés. Drága testvérem elkapja rólam a tekintetét. Kezeit zsebre dugja, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna. - Gyerünk Joe! Most bökd ki mi bajod van!? - elé lépek. Kezemmel megállítom. Érdeklődve nézek fel rá. Hiába viselek magas sarkút, így is legalább másfél fejjel magasabb nálam. Kék szemeiből aggódás tükröződik, ami megrémiszt. - Joe? - lehajtja fejét, kikerül és tovább sétál. Nem szól egy szót sem. Próbálom utol érni, de esélytelen. Túl gyorsan sétál. A kórház liftjénél vár rám. Nem néz rám, csak megnyomja a hívógombot és vár. - Kérlek! Mi baj van? - esdeklő hangomra felém fordul. Mélyen belenéz a szemembe, de nem mond semmit. A lift ajtaja kinyílik. A harmadikra megyünk, mert apát oda helyezték át a műtét után.
- Ugyan olyan arckifejezésed volt, mint amikor még vele voltál - szíven üt az, amit mond. Nem tudok reagálni, mert a feltörő érzelmeim nem engedik. Ahogy meg áll a felvonó kisietek, és szinte berohanok apa szobájába.
- Gigi, drágám! Azt hittem már be se jössz öreg apádhoz - mosolyt erőltetek az arcomra, ahogy közelebb lépek hozzá és hagyom, hogy erősen magához szorítson. – Na, mesélj kincsem! Milyen napod volt? - hálát adok az égnek, hogy olyan apukám van, aki ismer. Tudja, hogy mikor milyen kérdést kell feltennie. Átlagos dolgokról kezdünk beszélni. Pont, amire szükségem van. Figyelem elterelés. Bátyám is részt vesz a társalgásban, mintha mi sem történt volna. Anya nincs itt. Biztosan a hotel szobájában van, amit közel a kórházhoz vett ki. Sose vette ki a részét a közös programokból. Szinte apa volt az, aki felnevelt minket.

Szűk fekete ruhát húzok magamra a reggeli fehér blúz és szürke szoknya helyett. Elvégre ebben a hacukában csak nem mehettem el egy szórakozóhelyre. Megigazítom a hajamat, majd kilépek a fürdőből. Lassan lépkedem le a lépcsőn. A konyhában találom Joe-t. Épp vacsorát készít nekünk, ami szendvicset jelent üdítővel. Mosoly húzódik arcomra. Gyűlölt a főzéssel tölteni, akár egy percet is, de mivel péntek este van, így tudja, hogy órákba telne, az, hogy a házhoz rendelt étel megérkezzen. Leülök az egyik székre. Nem szól semmit, csak elém rakja a tányért, meg a poharat.
- Köszönöm - aprót biccent a fejével, majd ő is helyet foglal. - Nem tudom, miért mondat, amit, de biztosíthatlak róla, hogy nem része az életemnek - nem tudom befejezni a mondatomat, mert Joe idegesen feláll és a mosogatóhoz áll. Meredten néz ki az ablakon.
- Gyűlölöm, hogy nem tudtam segíteni neked. A bátyád vagyok az Isten szerelmére. Tudnom kellett volna, hogy - nem fejezi be a mondatot. Megfordul és bűnbánóan néz rám. - Ha újra történne valami, bármi, megígéred, hogy szólsz? - kék szemei kétségbeesettek. Felállok, közelebb megyek hozzá és erősen magamhoz ölelem.
- Mindenképp - apró puszit nyomok arcára, amitől elhúzza száját.
- Fúj, hagyd abba. Azért ennyire jóba nem vagyunk - ellök magától, de tudom, hogy mélyen belül jól eset neki a gesztusom. Két évvel idősebb tőlem, így mindenen együtt mentünk keresztül. Gyerekként minden hülyeségbe bele rángatott, de nem bántam. Mindig is istenítettem, hisz ő volt a nagy és erős báty, akinek köszönhetően mindenki ismert és biztonságban voltam. - Indulnunk kellene. Scott-nak azt mondtam, hogy fél kilencre oda érünk. - kérdőn néz rám. Aprót bólintok és elindulok felvenni a cipőmet, majd a kabátomat. Kivételesen most van kedvem, ahhoz, hogy táncoljak egyet. Szükségünk van egy estére, amikor kikapcsolhatunk, hetek óta először. Joe leint egy taxit, míg én bezárom a lakás bejárati ajtaját. Legalább tíz percig utazunk, míg a jármű megáll egy éjszakai klub előtt. Kiszállva hatalmas tömegbe keverünk. A bejutni vágyók sora legalább egy kilométer hosszan kanyarodik egészen az utca végéig.
- Sose fogunk bejutni - kétségbeesetten nézek Joe-ra, aki csak megragadja a kezem és a sor elejére húz. Kezet fog a kidobó sráccal, aki mosollyal az arcán enged be minket. Nyitva marad a szám a csodálkozástól. Bátyám arcán hatalmas mosoly jelenik meg. Valamit mond, de hangos zenétől egy szót sem hallok. A keze még mindig a karomon van, így elkezd húzni a tömegen keresztül egy lépcsőig. Azon keresztül jutunk el a VIP részlegre. Nem gondoltam volna sose, hogy a bátyámnak, ekkora befolyása lenne. Mindig tud meglepetéseket okozni. Ahogy felérünk az emeletre, a zene sokkal halkabb lesz. Pont kellemes hangerőn szól. Beszélgetni is lehet kényelmesen, és aki akar, az lemehet a táncparkettre táncolni. - Ezt hogy csináltad? - amikor már elég ideje sétáltunk felteszem a bennem felmerülő kérdést.
- Scott apjáé a hely. A nevünk minden este a meghívottak listáján van - ésszerű magyarázat. Gondolhattam volna hamarabb is arra, hogy valamelyik haverjának köszönhető. De jól esett egy pillanatra azt hinni, hogy van valahol befolyása. - Azért ne legyél ennyire csalódott. Van, ahol magam miatt engednek így be - hangosan nevetni kezd, ami átragad rám is. Kíváncsi lennék arra a helyre. Egyszer majd megkérem, hogy vigyen el. - Ez a mi bokszunk - körbe mutat egy kerek asztalon, ami mellett már ültek páran. A szemem megakad egy barna hajú lányon, akinek hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, amint megpillant. Feláll, és a nyakamba ugrik. Meglep cselekedete, de viszonozom a gesztust.
- Ezer éve nem láttalak - megragadja a kezemet és behúz a boksz legbelső pontjában felállítva mindenkit, aki már ott ült. Nevetek azon, ahogy próbálunk átvergődni a már kicsit piás srácokon. A társaság nagyjából ugyan az, mint, ami Scott szülinapján volt. Amikor az említett felpillant és felfogja, hogy én vagyok az, aki leült mellé, hatalmas mosollyal az arcán magához ölel. Ez még inkább meglep. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó benyomást keltettem benne, de jól esett a tette. Mindenki kedvesen integet vagy köszönt. Olyan érzésem van, mintha tartoznék valahová. Mintha lenne egy saját bandám, vagy, hogy szokták ezt mondani. - Úgy örülök neki, hogy eljöttél. Reméltem, hogy Joe elhoz. Nagyon jól éreztem magam veled a múltkor - arcán őszinte mosoly jelenik meg, ami még inkább megmelengeti a szívemet.
- Én is örülök, hogy itt vagy. Remélem, most nem felejtünk el telefonszámot cserélni - ettől Belle szemei csillogni kezdenek. Josh, a társaság egyik tagja, a kezembe nyom egy poharat, amibe színes koktél van. Kicsit félénken emelem az orromhoz, de mikor beleszagolok és megérzem a gyümölcslé illatát, egyből belekortyolok. Mennyei íze van. Köszönetképpen rámosolygok. Annak ellenére, hogy nem szoktam gyümölcskoktélt inni, ez valami fergeteges. - Nincs kedved táncolni? - kérdésem hallatán felkapja a fejét Lottie és helyeslően bólogatni kezd. Újra végig mászunk mindenkin, de senki nem mutat különösebb rosszallást, sőt. Szívesen vennék, ha még párszor megtennénk nekik ezt a szívességet, mivel állításuk szerint ettől közelebb egy "gyönyörű" lányhoz sem fognak jutni. Nevetnem kell a kijelentésen, amit Kyle mond. De a többiek komoly kifejezése rám fagyasztja a vigyort. Próbálom biztatni őket, hogy csak legyenek magabiztosabbak, de túlságosan negatívak a próbálkozáshoz. Meghúzom a vállam és Belle-lel magam mögött ott hagyjuk őket és a táncparkett közepére furakodva kezdünk el táncolni, egészen addig, míg valaki más érintését nem érzem a derekamon. Jeges érzés fut végig a gerincemen. Megdermedek. Nem tudom, hogy mit tegyek. A szívem egyre gyorsabban kezd el dobogni. Nem merek megfordulni, mert félek, hogy olyan személyt fogok látni, akit nem akarok, de nagyon nem akarok. A velem táncoló Belle észreveszi, hogy valami kizökkentett. Szemöldökét összeráncolja és mögém pillant. Szólásra nyitja száját, de mielőtt bármit is tenne, a tömegen keresztül megjelenik a semmiből Joe és hatalmas ütést mér a férfire. A tömeg szétszéled körülöttünk. Ekkor már erőt veszek magamon és megfordulok. Villámcsapásként ér a felismerés. Nem hiszem el, hogy megtalált. Mindenkit hátra hagyva rohanok ki az épületből. Bárki az utamba áll fellököm. Poharakat verek ki rossz helyen álló emberek kezéből. Nem szándékos tett, egyszerűen csak friss levegőre van szükségem. Ahogy megérzem a hideget a bőrömön, rohanni kezdek. Az utca végén leveszem cipőimet, amit a kezemben viszek tovább. Rohanok, mintha az életem múlna rajta. A Piccadilly Circus szökőkútjánál állok meg. Levegő után kapkodok. Könnyek kezdenek potyogni a szememből. Londonhoz képest gyönyörű az idő. Kellemes szellő csiklandozza fedetlen vállamat. Hirtelen ötlettől vezérelve leteszem a cipőmet az egyik lépcsőfokra és bele lépek a szökőkút hűs vizében.
- Életemben nem gondoltam, hogy valaha így fogom látni önt, Miss. Marin - kellemesen csengő hang zökkent vissza a jelenbe. Hatalmas mosoly van arcán, ahogy közelebb sétál a szökőkúthoz, de mikor meglátja elkenődött sminkemet és elgyötört arcomat, tekintete elsötétül és aggódás jelenik meg szemeiben. - Jól van? - kezét nyújtja felém, hogy ki tudjak szállni és felvenni a cipőmet.
- Voltam már jobban is - a hangom még mindig remeg a sírástól. Fáradtan leülök az egyik lépcsőfokra és az eget kezdem el fürkészni. - Tudja, kicsit nevetségesnek tartom, hogy körülbelül egy idősek vagyunk, és mégis magázzuk egymást - mosolyt erőltetek az arcomra. Semmi kedvem boldognak tűnni, de muszáj, vagyok kedvesnek látszanom. Nem lehetek vele goromba. Nem tett semmit, hogy kiérdemelje. - Tudja, nagyon összezavar engem. Miért jött ma el az irodámba? Még inkább izgat, hogy miért hagyta ott azt a cetlit, amire egy helyszín és időpont van írva? Tudom, hogy maga írta rá, felismerem egy férfi kézírását - zavarba jön. Kezével megvakarja tarkóját, ahogy leül mellém. Nem válaszol egyből. Szemei alatt mély gödrök vannak, bizonyára neki is nehéz hete volt. 
- Reménykedtem, hogy így elég figyelemfelkeltő leszek és hajlandó eljönni velem egy vacsorára - nem néz rám, ahogy kiejti a szavak. A téren haladó járműket figyeljünk. Jól eső érzés kerít hatalmába, de valamiért az jut eszembe, hogy nem én vagyok az első lány, akit ily módon akar becserkészni. Túl jóképű ahhoz, hogy sokáig kitartson egy személy mellett.
- Ideje lenne haza mennem - miközben hangosan kimondom, amit gondolok. Felállok, és a kezemet nyújtom a kedves "idegen" felé. Mosolyogva elfogadja, de nem áll fel. Továbbra is ott ül és engem figyel, ahogy egyre csak távolodom.

2 megjegyzés:

  1. Drága Alexis!

    Egy újjab káprázatos részt hoztál nekünk,amihez nagyon passzol a zene és a kép is, ami varázslatosan szép. Hol is kezdjem? Örültem amikor Louis betoppant Ginnyhez és finoman tudatta vele mik a szándékai. 😀 A csajszi köpni-nyelni nem tudott..
    Öröm látni hogy az apukája jobban van és szeretem azt ahogy a két testvér viselkedik egymással. Írigylésre méltó a kapcsolatuk. A bulival csak fogoztad az izgalmakat. Tudtam én hogy lesz ott valami de erre nem gondoltam. Alig várom hogy megtudjam ki az a titokzatos férfi és megtudjam mit tett, amiért ennyire felzaklatta a feltűnésével Ginnyt. Még szerencse, hogy ilyen védelmező tesvére van, aki vigyáz rá! És hát a végeeee. Nagyon érzed hogy kell az olvasót izgatottá tenni. Eszméletrenül tettszik hogy a kútban állva váratlanul megjelent Louis..remélem Ginny ad majd neki esélyt mert megérdemli a srác.
    Nagyon várom a folytatást!!!

    Bianka😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Mindig öröm olvasni a reakcióidat egy-egy rész után! Annyira jól esik, hogy veszed a fáradtságot és mindig írsz valami visszajelzést, ami általában mindig pozitív!!
      Szerintem is irigylésre méltó Joe és Ginny kapcsolata, idővel majd megtudjátok, hogy mi kapcsolja őket össze a testvéri köteléken kívül!
      Igen, sejtettem, hogy tudni fogjátok, hogy valami történni fog, de remélem nem lesz kitalálható, hogy mi történt Ginny múltjában. Látom nagyon szurkolsz Louis-nak, ami tetszik, mert nagyon szerethető karakter lesz, majd meglátod! Remélem sok meglepetést okozok még!

      xxAlexis

      Törlés