2016. 04. 15.

Negyedik Fejezet

Üdv drága olvasók!
Nagyon hálás vagyok, hogy már van feliratkozó a blogon. Remélem hamarosan bővülni fog a család és egyre többen fogtok kommentet hagyni magatok után.
Ez a rész, most nem fel valami hosszú, de épp ennyit terveztem. Remélem elnyeri tetszéseteket!
xxAlexis


Ginnifer Marin

Charlie Puth - Losing My Mind
Hangosan csapom be magam mögött a lakásom ajtaját. Nem hiszem el, hogy képes volt erre? Hogy tehette ezt meg velem? Hisz a testvére vagyok. Azt hittem megbízhatok benne. Mekkora egy gerinctelen féreg. Szánalmas vagyok. Már igazán megtanulhatnám, hogy a családomban nem bízhatok. Mindig elárulnak. De, hogy még apa is ellenem legyen. Ez felháborító. Elfogadhatatlan.
A város esti kivilágítása egyszerűen elképesztő. Mindig meggyönyörködtet, ha alkalmam van késő éjjel sétálni. Ilyenkor minden nyugodtabb. Kevesebb ember van az utcákon. Szinte alig járnak autók. A fiatalok most indulnak a szórakozó helyekre. Hatalmas mosoly virít az arcukon, ami engem csak még jobban elszomorít. Miért kellett ennek történnie? Egy kósza könnycsepp folyik végig az arcomon. A telefonom megállás nélkül csörög. Joe próbál elérni. Biztos magyarázkodni akar. Kár, hogy engem ez már nem érdekel. Adtam neki lehetőséget, míg ott álltam bambán, kérdőn nézve rá, de ő csak lesütötte a szemeit. Nem mert kiállni mellettem. Még ennyi év után is fél anyától. Szánalmas. Megfogom a telefont, ki kellene kapcsolnom, de aztán egy ismeretlen szám bukkan fel. Automatikusan felveszem, nem gondolva arra, hogy akár a bátyám is lehet.
- Haló? – hangom nehezen hallatszik, mert egy csapat srác botorkál el mellettem hangos kurjongatások közepette. Az egyikük megkéri a kezemet, mire a többiek csak kiröhögték és sajnálkozóan néztek rám. Nevetnem kell rajtuk. Tetszik, hogy ennyire élvezik az életet. Nekik legalább van lehetőségük szórakozni.
- Ginny? Te vagy az? – hangosan kiállt a telefonba a vonal másik végén lévő személy, akinek a hangjából már tudom, hogy nő. – Belle vagyok – hatalmas mosoly terül el az arcomon. Hát csak felhívott! Akkor tényleg neki kellett a telefonszámom.
- Belle! Annyira örülök, hogy hívsz! Nem lenne kedved találkozni? – a kérdés gondolkodás nélkül csúszik ki a számon. Azt se tudom mennyi az idő. Meg se kérdeztem, hogy ráér-e esetleg. Nem akarnám kellemetlen helyzetbe hozni, de tényleg jó lenne egy kis időt eltölteni vele.
- Igazából én is pont ezért kerestelek. Hol vagy? Oda megyek és beülünk egy jó kis helyre – hallom, amint bezár maga mögött egy ajtót és kilép az utcára.
- A Piccadilly-n – ezek szerint már hat háztömböt sétáltam, ami fel sem tűnt, pedig magas sarkú van rajtam.
- Várj meg. 10 perc és ott vagyok – ezzel leteszi a telefont. Leülök a lépcsőre, és azaz éjszaka jut eszembe, mikor Louis-val találkoztam itt. Mosoly húzódik arcomra. Mennyi esély volt rá, hogy életem egyik legrosszabb éjszakáján fogok találkozni vele a város központjában. Hihetetlen. Ezt szeretem ebben a városban. A legváratlanabb helyzetekben találkozol olyanokkal, akikkel nem is várod. Furcsa érzés kavarog bennem, akárhányszor találkozom vele vagy csak eszembe jut. Nem tudom miért. Van benne valami, ami megfogott. Ami miatt meg akarom ismerni. De tudom, hogy mihelyst kész lesz a lakása és rendeztük az ügyet, soha többé nem fogom látni.
- Hát meg vagy – nagy mosoly van az arcán, ahogy meglát. Magához szorít. Erősen. És ekkor valami eltörik bennem. Az eddig elfojtott könnyeim most patakokban folynak végig arcomon eláztatva Belle pólóját. – Hé, semmi baj. Engedd csak ki! Én itt vagyok neked – végig simítja kezét a hátamon. Finom lefelé húz. Újra a lépcsőn ülök és zokogom. Érdekes. A hónapban ez már a második alkalom.
- Ne haragudj – szipogom. Kezembe nyom egy zsebkendőt, de egyik keze még mindig a hátamat öleli. Jól esik, hogy ennyire közvetlenül viselkedik velem. Úgy érzem, hogy jó barátnők leszünk.
- Semmi baj. De mi történt? Akarsz beszélni róla? – hangja kicsit bátortalan, ami valamilyen szinten érthető. Én is bizonytalan lennék, ha az ő helyében lennék.
- Családi dráma – újabb könnycsepp folyik végig az arcomon. Sietve letörlöm, de úgy is tudom, hogy látta. – Tudod apának nem régiben szívrohama volt és nem javul az állapota. Anyám pedig úgy gondolja, hogy ez a kórházi kezelés miatt van, amit az orvos javasolt. Úgy érzi, hogy azzal, hogy nem engedem, hogy haza vigye apát Newcastle-be, meg fogom ölni. És a bátyám, de még az apukám is úgy gondolja, hogy igaza van – a könnyeim újra megerednek. A zsebkendő tiszta fekete már az elfolyt szemfestékemtől. Biztos, hogy visszataszítóan nézhetek ki.
- De miért? Az orvos által javasolt kezelés csak hasznára lehet apukádnak. Nem értik meg, hogy te csak segíteni akarsz? – a szemeiben igazi és őszinte aggódást vélek felfedezni, ami megmelengeti összetört szívemet. Meghat, hogy ennyire törődik velem.
- Nem tudom. Tényleg nem – mosolyt erőltetek arcomra. Lemondóan megrázom a fejem. –De hagyjuk ezt. Inkább mesélj! Veled mi a helyzet? – megértően néz rám. Nagyot sóhajt, de nem válaszol rögtön. Az utat kezdi el szemlélni. Szemével követi az elhaladó autókat.
- Szakítottam Scott-al – fájdalom hasít át az arcán. Mélyeket lélegez és becsukja a szemét. Próbál nem sírva fakadni a bánattól. Most rajtam a sor, hogy magamhoz öleljem. Fejét fáradtan a vállamra hajtja.
- Mi történt? Olyan boldognak tűntetek együtt – felhúzza vállait és látom rajta, hogy keresi a szavakat, de nehezen találja meg őket.
- Igazából az anyukája miatt. Szerinte, nem vagyok, és sosem leszek elég jó a fiának. Szerinte, csak a pénz miatt vagyok Scott-al. Vagyis voltam – magányos könnycsepp jelenik meg az arcán. A többit visszatartja. Nem akar sírni. Erős akar maradni. De látom rajta, hogy össze van törve. Ettől még jobban megsajdul a szívem.
- Ez annyira tipikus felső-középosztálybeli viselkedés – szememet megforgatva reagálok. Elneveti magát. – De komoly! Annyi ilyen ügyfelem van. Istenem! Azt hiszik, hogy csak azért, mert nekik bejött egy üzlet és gazdagok lettek, ők a legfontosabbak. Hidd el drágám, egy ilyennek még egy hercegnő se lenne elég jó – még hangosabban nevetni kezd. Most már az én arcomon is mosoly van. Öröm tölt el, hogy fel tudtam vidítani. – Viszont, ha tényleg szeretitek egymást, akkor túl fogjátok élni Scott anyjának a hülyeségeit. Szerintem el kellene mondanod neki, hogy miket mondott neked. Biztos melletted állna – kikerekedett szemekkel néz rám. Nem értem miért. Kérdőn nézek rá.
- Honnan tudtad, hogy nem mondtam el neki? – meglep kérdése, de végig gondolva teljesen jogos a meglepettsége. Hogy honnan? Tapasztalat? Megérzés? Nem igazán tudom. Szótlanul nézek a távolba. Nem tudom, mit kellene mondanom. Megrántom vállamat, amiből rájön, hogy volt szerencsém egy ilyen nőhöz. – A ti szerelmetek, ezek szerint nem élte túl – sajnálattal teli szemekkel néz rám, amitől kiráz a hideg. Nem szerettem, ha sajnáltak. Pláne nem egy féreg miatt.
- Ne nézz így rám kérlek. Az már ezer éve volt. Most már tudom, hogy nem az anyja miatt mentünk szét, hanem azért mert egy seggfej volt – elmosolyodik a válaszomon. Megértően bólint. Percekig ülünk némán, egymás kezét fogva. A város egyre kihaltabb lesz. A levegő egyre jobban lehűl. De ez egyikünket sem zavarja. Csak élvezzük a nyugalmat és egymás társaságát.
- Nem lenne kedved nálam aludni? – félénken néz rám. Szemében bizakodás van. Reméli, hogy igent mondok. Igazából semmi kedvem nincs haza menni és most szívesebben tölteném az estémet egy olyan ember társaságában, akit igazán kedvelek.
- De, nagyon is! – hatalmas mosoly jelenik meg mindkettőnk arcán. Feláll, felém nyújtja kezét és el kezd a kocsija felé húzni. Pár percnyi út után megáll egy hatalmas háztömb előtt. Elképedve nézem, hogy milyen magas az épület. Eddig az ilyeneket, csak irodaházaknak gondoltam. Elképesztő, hogy mire nem képesek az építészek. Legalább 14 emelt magasnyi lakástömeg. Igazán praktikus és helytakarékos megoldás. Látszik a házon, hogy nem rég készülhetett el. Belépve a hallba, csodaszép látvány tárul elém. A fal kapucsínó színű, míg a bútorok mogyorószínben pompáznak. A mennyezetről kristály csillár lóg le, ami gyönyörűen visszaveri a rávetülő fényt. Beszállva a liftbe, Belle a nyolcas számot nyomja be.
- Tudod a nagybátyám vállalkozó és övé az épület. Ballagási ajándékba pedig ezt a lakást kaptam tőle – zavarban van. Nem értem miért. Tény, hogy én ballagási ajándékot se kaptam egy nagybátyámtól se, de nincs abban semmi szégyellni való, ha valakitől ajándékot kapunk, mérettől és ártól függetlenül.
- Nagyon szép. Nem is tudtam, hogy már Londonban is vannak olyan toronyházak, amiben csak lakások vannak és nem irodák. Elképesztő. Sok ügyfelem ölni tudna egy ilyenért – barátságosan rámosolygok, mire Belle újra megfogja a kezemet. Izgatottan húz ki az emeletre, miután kinyílik a lift ajtaja. Szinte rohanunk a lakása ajtajáig. Alig várja, hogy megmutathassa, hogy hol lakik. Nagyon tetszik, hogy ennyire lelkesedik mindenért. Biztosra tudom, hogy ez a barátság hosszú időre fog szólni. Túl sok közös van bennünk, ahhoz, hogy ezután elfelejtsük egymást és úgy éljünk tovább, hogy a másikunk ne legyen részese annak. Túlságosan megszerettük egymást és mostanában ez a legjobb dolog, ami történt velem.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Alexis!

    Hát sajnos kicsit lemaradtam itt az olvasással, de most újra itt vagyok, hogy elolvassam a lebilincselő történeted, ami most sem okozott csalódást!
    Bevallom Belle-t én is nagyon szimpatikusnak találom kezdettől fogva, de ezek után méginkább. Olyan imádnivalóak együtt! Igazi csajos részt alkottál nekünk, aminek külön örültem! Jó látni, hogy formálódik egy igazán különleges barátság kettejük között és már ennyire megbíznak egymásban. Kellett is egy ilyen este nekik és remélem sikerül kicsit megvigasztalódniuk a történtek után! Hát azon meg kész voltam, hogy Ginny rögtön a munkát látta a lakásban! Azt hiszem ezt hívják szakmai ártalomnak! :DDD

    Bianka<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bianka

      Semmi gond, előfordul ebben a rohanó világban, hogy valami a blogolvasás elé kerül! A lényeg, hogy most itt vagy és megint mosolyt csalsz az arcomra!
      Én is úgy gondoltam, hogy szükség van egy csajos estre, a sok dráma és munka mellett, meg minden lány mellett ott van a legjobb barátnő akivel át lehet vészelni a rossz dolgokat! Örülök, hogy tetszett a rész, remélem a továbbiakban sem lesz máshogy! :)

      xxAlexis

      Törlés