2016. 08. 16.

Tizenkettedik Fejezet

Ginnifer Marin-Tomlinson:

Imagine Dragons - Not Today
Teljesen megváltozhat az életünk pillanatok alatt. Úgy történik meg az egész, hogy észre sem vesszük. Az egyik pillanatban még minden rendben van, a következőben pedig azt kívánod, hogy vége legyen az egésznek. Gyűlölni lehet ezeket a dolgokat, de ezek teszik érdekessé az életet. Ezek a pillanatok formálnak azzá, akik vagyunk. Nehéz alkalmazkodni, de ha elfogadjuk és sodródunk az árral, akkor meglehet szokni és együtt élni, még a tragédiákkal is. Mert sose lett volna bátorságom igent mondani Louis-nak, ha nem ígérem meg apának azt, hogy boldog leszek és követni fogom a szívemet. Már ideje volt, hogy a valóságban éljek és ne a múltban. Ideje elfelejtenem és véglegesen tovább lépni. Csak arra koncentrálni, hogy boldoggá tegyem a férjemet. Hogy mennyire imádom ezt kimondani. A férjem. Csak az enyém. Már senki nem veheti el tőlem.
- Jó reggelt! - hangja rekedtesen csendül fel mögöttem. Szemei alig vannak nyitva. Félig még mindig alszik. Arcára fáradt mosoly húzódik, ahogy meglátja az asztalra került palacsintákat. - Szeretem a vasárnapot! - mellém lép és kiveszi a kezemből a kávés bögréket. Leteszi őket az asztalra, majd megragadja derekamat és finoman felemel. Fedetlen bőrömhöz érő hideg márványpult érintésére, végig fut a hideg a gerincemen. Ő is érzékeli, hogy megremegek, de nem foglalkozik velem. Apró csókokat lehel nyakamra, majd végre rám emeli kék szemeit. Sose fogom megszokni azt, ahogy rám tud nézni. Gyémántként csillognak a reggeli napsütésben. Szeretettel vannak tele. Elsimít egy hajszálat az arcomból és szenvedélyesen megcsókol. Kezeim automatikusan a nyakához vándorolnak, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Lábaim dereka köré fonódnak. Furcsa érzés kerít hatalmában. Még nem éreztem ilyet. Éles szúrást érzek a hasamnál. Megszakítom a csókunkat. Kezem a fájó pontra szorítom. Szemöldöke összeráncolódik. Tekintete követi kezem. Megvizsgálja az érintett területet, de kívülről semmi nem látszik. Aggódóan emeli rám szemeit.
- Ne aggódj, biztos semmi komoly. Lehet csak egy izomgörcs - mosolyt csalok az arcomra és megpuszilom. De nem sikerül meggyőznöm. Engedi, hogy leszálljak a pultról és az asztal felé húzzam. Unottan enni kezdi a reggelit. Fél, hogy valami komoly bajom lesz. - Komolyan mondom! Ne aggódj, de ha attól megnyugodsz, elmegyek az orvoshoz és megnézetem, jó? - megkönnyebbül. Beleegyezően bólint és jó ízűen enni kezdi a palacsintát.
- Mi legyen a mai program? Arra gondoltam, hogy kimehetnénk a parkba sétálni egyet - érdeklődve figyel. Mindig kitalál valamit. Szeret a természetben lenni, amit csodálok benne. Aprót bólintok, miközben a kávémat iszom. Látja rajtam, hogy valami zavar. - Mi baj van? Nem tetszik az ötlet? - értetlenül néz rám. Nagyot sóhajtva egész felső testemmel felé fordulok.
- Nem. Tudod, mindig csak ketten megyünk mindenhová. Arra gondoltam, hogy inkább áthívhatnánk pár barátot és rendezhetnénk egy spontán barbecue partit - miközben beszélek, látom, hogy szemei kikerekednek. Meglepődik az ötleten. Összeráncolja szemöldökét és merengő tekintettel a tányérjára koncentrál. Megforgatva szemem felállok és elkezdek mosogatni. Nem szeretem, mikor feleslegesen játssza a megsértődöttet. Nincs semmi értelme. Csak azért, mert egyszer én más akarok, mint ő nem kellene, így viselkednie. Csak felbosszant. A kelleténél hangosabban rakom a csepegtetőre a serpenyőt. Megfordulok, és épp megszólalnék, mikor száját az enyémre tapasztja és szenvedélyesen megcsókol. Elmosolyodik. Tudja, hogy meglepett és, hogy pontosan azt tette, amire vágytam. 
- Legyen. Én körbe telefonálok, te pedig írd össze a listát és elmegyünk bevásárolni - mosolya egyre szélesebb. Lábujjhegyre állok, és szorosan magamhoz ölelem. Szerencsés vagyok, hogy ilyen férjem lehet. Hatalmas mosollyal az arcomon a tálalószekrényhez lépek, hogy tollat meg papírt vegyek elő. Izgatottan nézem végig a szekrényeket. Ez az első kerti-parti, amit a felújított kertben tartunk. Sokat dolgoztunk azon, hogy végre az is úgy nézzen ki, ahogy mi akartuk. A kertet hagytuk a felújítás végére. A lényeg az volt, hogy a ház nagy része kész legyen, mire haza térünk a nászútról. De egy év alatt még rengeteg olyan apróságot találtunk, ami nem tűrt halasztást és meg kellett csinálnunk. De végre minden kész van és tökéletes. Louis-t meglepte, hogy ennyi változtatást terveztem be, de most már ő is belátja, hogy szüksége volt rájuk és, hogy így sokkal több teret használunk ki. Pár hónapja jutottam el arra a szintre, hogy elégetett vagyok a házunkkal. Kívül - belül olyan, amilyenben mindig is elképzeltem, hogy családot alapítok.
- Kész vagy? - az ajtófélfának támaszkodva néz rám. Az öltözőasztalom előtt ülök, és a sminkemet készítem el. Aprót bólintva felállok, és a vállamra teszem a táskám ezzel is jelezve, hogy indulhatunk. Szerencsénk van, hogy olyan helyen lakunk, ahol a közelben van egy Waitrose, ahol mindent megtalálunk, amire szükség van. Imádom a bevásárló központokat. Mindig elégedettséggel tölt el, ha egy olyan üzletbe lépek be, ahol tudom, hogy mindent megtalálok, de mégis minőségi termékek közül választhatok.
- Már alig várom, hogy innen válogassak ruhákat - meglep az, amit mond. A babaosztály mellett sétálunk. Ez az a téma, amiről még nem beszéltünk. Persze mindketten szeretnénk gyerekeket, de abban nem egyeztünk meg, hogy mikor.
- Miért nem választunk ki valamit? Egy fiúst és egy lányost, hogy hozzászokj a gondolathoz, hogy előbb-utóbb apa leszel - miközben beszélek végig az arcát figyelem. Látom, hogy átsuhan az agyán egy gondolat, amitől vigyorogni kezd.
- Mikorra is érted ezt az intervallumot? - szemöldökét felhúzza. Meghal a kíváncsiságtól, amitől csak még jobban mosolyogni kezdek. De persze nem teszek neki szívességet, mert teljes figyelmem a kisruhákra fordítom. Mögém lép. Átöleli a derekam. Fejét a vállgödrömbe teszi, és onnan figyel. - Szóval? - apró puszit nyom az arcomra.
- Nem is tudom, olyan 8 hónap? - töprengve felé fordulok. Szemei kikerekednek. Levakarhatatlan mosoly jelenik meg az arcán.
- Ugye, most nem viccelsz? - szemeiben könnyek jelennek meg, mikor felfogja, hogy nemmel bólintok. Maga felé fordít és megcsókol. Majd erősen magához ölel. Parfümjének illata és szívverésének érzése, megnyugtat. Féltem attól, ahogy reagálni fog. Nem tudtam, hogy örülne-e neki, ha már bővülne a családunk. De ez minden benne felmerült kétséget eloszlat bennem. Örül. Boldog.

A kert tele van azokkal az emberekkel, akik a családot jelentik számomra. Joe és újdonsült barátnője, Beth egymás kezét fogva állnak a sülő húsok mellett és próbálják megállapítani, hogy meddig kellene még sütni őket. Belle és Scott élvezettel mesélnek arról, hogy mit terveznek az esküvőjükre és, hogy hova szeretnének nászútra menni. Lottie és Tom boldogan hallgatják. Látom Lottie szemében, hogy már ő is alig várja, hogy megszervezhesse az esküvőjét. De az még persze messzebb van. Még csak 19 éves. Nem kell sietnie sehova. Tom várni fog rá, bármeddig is kell. Louis is ott ül velük, de nem figyel arra, amiről beszélnek. Gondolataiba van mélyedve. Észreveszi, hogy a teraszajtóból figyelem őt. Elmosolyodik. Van valami a tekintetében, amitől kellemes bizsergés fut végig a gerincemen. Önkéntelenül is a hasamra csúszik a kezem. Ettől még szélesebb mosolya lesz. Alig tudtam rávenni arra, hogy az egész világnak szétkürtölje a nagy hírt. De addig nem akarom senkinek elmondani, amíg nem jártam orvosnál és túl nem leszünk a kritikus időszakon. Nem akarom elkapkodni a dolgot. Lehet, túl óvatos vagyok, de nem akarok csalódni. Nem merem bele élni magam. Félek, hogy valami történni fog. Pedig nem így kellene reagálnom. Felhőtlenül boldognak kellene lennem. Mi baj van velem? Miért nem tudom beleélni magam a dolgokba? Miért akadályozom meg magam abban, hogy boldog legyek? Mi baj van velem?
Egy apró könnycsepp folyik végig az arcomon. Üveges tekintettel meredek a semmibe. Távolról hallom, ahogy a nevem hívnak, de nem tudok visszatérni a jelenbe. Szaggatottan tudok csak levegőt venni. Keserves sírást hallok. Megpróbálom összeszedni magam, hogy segítsek, de akkor rájövök, hogy az én vagyok. Én zokogok. A földön térdelek. Kezem a mellkasomra szorítom. Szemeim bezárva tartom. Nem kapok levegőt. Valaki felemel. Egyik kezét a lábam alá helyezi, míg a másikkal a hátamat támasztja. Fejem mellkasának támasztom és megérzem az ismerős illatot. Szíve hevesen zakatol. A fürdőszobába visz és betesz a zuhany alá. Hideg vizet kezd engedni. Csupa víz minden. Próbálom eltolni magamtól, de nem hagyja. Erősen szorít magához. A jeges víz lenyugtat annyira, hogy normálisan levegőt tudjak venni. De a könnyeim nem állnak el. Egyre több és több folyik végig az arcomon. Próbálom abba hagyni, de a benne felgyülemlett feszültség és félelem nem engedi. Gyűlölöm ezt. Bár tudnék változtatni rajta, de egyszerűen nem megy. Nem tudok felszabadulni. Szánalmas.
Louis leveszi rólam a ruhákat és betakar a törölközőmmel. Bekísér a szobába és hagyja, hogy egyedül felöltözzek. Szomorúságot olvasok ki szemeiből. Csalódott bennem. Elvégre nem erre szerződtetett. Nem kellene ezt elviselnie. A szívem szakad meg, hogy csalódást okoztam neki. Hallom bátyám aggódó hangját. Nem is sejtette, hogy kész roncs vagyok. De honnan tudhatta volna? Szinte teljesen kizártam az életemből.
- Apukátok halála óta ilyen, de akkor fordult legrosszabbra a helyzet, mikor anyukátok az esküvőn felbukkant - Louis a fejét fogja. Leül a kanapéra. Térdeire támaszkodik, és a dohányzóasztalt kezdi nézni. Mélyeket lélegez, hogy lenyugodjon. Remegnek a kezei.
- De mégis miért? Joga volt anyának ahhoz, hogy ott legyen. Elvégre az ő anyja is - Joe értetlenül emeli fel a kezét. Kérdőn néz Louis-ra. A kandalló felett lévő tükörben látom, hogy hezitál. Nem akar válaszolni. Nem érzi helyesnek, hogy ő mondja el Joe-nak mi történt. Itt jön el az ideje annak, hogy felállok a lépcsőről és belépek a szobába. Aggódó tekintetek követnek. Leülök Louis mellé. Összekulcsolom kezünket. Hálásan a szemébe nézek. Kiseper egy hajszálat az arcomból, majd megpuszil.
- Anya és köztem sosem volt felhőtlen kapcsolat. De az esküvőn arra buzdított, hogy meneküljek, mert véleménye szerint sose lesz belőlem jó feleség és anya - néma csend. Bátyám döbbenten néz rám. Levegőt is elfelejt venni. Szemei kikerekednek. A nyakán lévő izom megfeszül. Mély levegőt vesz. Becsukja szemeit és próbál lehiggadni. Belle meglepetten néz rám. Látom rajta, hogy rosszul esik neki a tény, hogy nem meséltem erről. Lottie sajnálkozóan lehajtja a fejét. A többiek némán ülnek és figyelnek minket. Joe ököllel a falba üt. Egy kép megadva magát, hangos csattanással a földre esik. Beth hozzá siet. A fürdőszobába vezeti és lemossa vízzel a kezét. Lottie feltakarítja az üvegdarabokat. Tapintani lehet a feszültséget. Louis átfogja a vállamat és magához ölelve húz hátrébb a kanapén. Fejemet a vállán pihentetem. Csend telepszik a házra. Egyedül a csapból jövő víz hangja hallható. Kinyílik a teraszajtó. Scott kilép és elkezd pakolni. A kellemes hangulatú estéből, egy katasztrófa lett. Hála nekem. Miért nem tudom kordában tartani az érzelmeimet? Nem értem. Ennek semmi értelme. Boldog vagyok. Vagy legalábbis az akarok lenni. De valami, valahogy mégis beférkőzik az agyamba és elront mindent.
- Sajnálom - üvöltésnek hallatszik, megtört hangom. Mindenki megáll és rám figyelnek. Joe végre visszatér. Leül a mások oldalamra és magához ölel. Bekötözött kezével a fejemet kezdi simogatni. Jól esik érintése. Már hiányzott, hogy újra mellettem legyen az egyetlen rokonom, akire mindig is számíthattam.
- Nem a te hibát Ginny! Anya tehet róla, hogy semmibe nézed önmagad. Pedig ha látnád, amit mi! - mosoly húzódik arcomra szavaitól. Könnyeim még mindig potyognak. Egyszerűen nem akarnak elapadni. Azt hittem, hogy már eleget sírtam emiatt. De ez egyértelmű lett, hogy mégsem. Tudtam, hogy nagy hatással van rám még mindig az, amiket anya mondott és tett velem, de hogy ennyire? Ez azért már nevetséges. Tovább kell lépnem. Elfelejteni, hogy valaha is bántott. Hogy nem segített, mikor bajban voltam. Meg kell bocsájtanom neki.
- Na, jó. Elég ebből a sok negatívumtól. Gyerünk! Mentsük meg az estét - Belle hangja töri meg a csendet. Mindenki egyetértően bólint. Lottie a konyhába megy felajánlva, hogy rendel valami vacsorát, mivel amivel készültünk tönkre ment. Felállva a kanapéról a konyhába megyek és kinyitok egy üveg vörös bort. A kikészítem a poharakat a pultra. Tom kedvesen felajánlja, hogy segít kivinni őket. A nappali ajtóban megállok és körbe nézek a társaságon.
- Azt hiszem, tudom, mivel dobhatjuk fel a hangulatot - sokat sejtetően Louis-ra nézek, akinek a szemei hatalmasra kerekednek. Sietve mellém lép és mire bármit is mondhatnék, hangosan elkiabálja magát, hogy szülők leszünk.

2 megjegyzés:

  1. Drága Alexis!

    Wooow! Eszméletlen ez a rész. Olyan érzéked van hozzá hogyan kell szőni a szálakat. Igazán büszke lehetsz magadra. Ez a rész egyszerre volt tele rejtéllyel, káosszal, de ugyanakkor mégis megvolt az egészben a meghittség is.
    Nagyon tetszik Louis és Ginny kapcsolata, látszik mennyire szeretik egymást és tetszik ahogyan kezelik a dolgokat. És ami a legcsodásabb, hogy kisbabájuk lesz.
    Őrület, hogy mit hoztál ki egy egyszerű kerti-partyból is. Nem is gondoltam, hogy Ginnyt ilyen mértékű önbizalomhiány gyötri. Remélem ez hamarosan javulni fog! Joeban nem csalódtam most sem! <3 Louis meg azon kívül, hogy rendkívül jó férj, mindig tudja, hogy mikor, mit kell mondania. :D A vége így Happy End lett!

    Bianka <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Nagyon köszönöm a dicsérő szavaidat! Mindig tudod, hogyan kell mosolyt csalni az arcomra! Hálás vagyok!
      Nos, igen. Szeretem csavarni a szálakat, de ez nem meglepő. Várd ki mi lesz a történet vége. Nem egy újabb tündérmese lesz, annyit elárulok.
      Tudom, hogy szereted Joe karakterét és próbálom őt is belecsempészni a történetbe, de ne aggódj. A továbbiakban sem fogsz csalódni benne!!
      Louis tényleg fantasztikus karakter lett. Nem ilyenre terveztem, de valahogy ilyenre sikeredett! :D Neki is sok mindent tartogatok még, ahogy Ginny-nek is!!

      xxAlexis

      Törlés