2016. 11. 11.

Tizennyolcadik Fejezet

Kedves olvasóim!
Az utóbbi hetekben az a megtiszteltetés ért, hogy egy nagyon kedves személytől meghívást kaptam, hogy készíthessen velem egy interjút az blogjára. Ezúton itt is szeretném megköszönni Brukú-nak a meghívást! Az egész interjút elolvashatjátok ezen a linken. Jó olvasást a részhez!
xxAlexis

Ginnifer Marin-Tomlinson:

Shawn Mendes - Mercy
Mindig is a karácsony volt a kedvenc ünnepem. A többinek nem láttam értelmét, de ebben van valami szép és megnyugtató. Két hétig az egész család együtt van. Nem kell iskolába, óvodába menni. Mindenki otthon van. Ezt szeretem a legjobban benne. Ez az első karácsony, amit Brighton-ban fogunk tölteni. A nyáron költöztünk el Londonból. Túl sok volt. Nem bírtam tovább ott maradni. Életem felét ott töltöttem és utáltam. Csak arra emlékeztetett, amit elvesztettem, és amik nem lehettek az enyémek. Szerencsém van azzal, hogy egy olyan férj van mellettem, aki támogat mindenben, és akinek az a legfontosabb, hogy boldogok legyünk. A gyerekek is örültek a környezet változásnak. Hisz, most a tenger mellett lakunk. Bármikor kimehetünk a kikötőbe. Emlékszem az első alkalomra, mikor megpillantottam a tengert. Tudtam, hogy egy nap itt fogok lakni, a családommal. Habár három gyerekkel nehéz volt a költözés, de a család és a barátok örömmel segítettek.
A fa, amit idén választottunk hatalmas. Hála a magas belső térnek, kényelmesen elfér és a csúcsdísznek is van hely rajta. A gyerekek hangos kacagással rohangálnak körbe rajta és azt tervezgetik, hogy hogyan fogják feldíszíteni. Louis a garázsból hozza be a dobozokat, amikben a díszek vannak. Én pedig kényelmesen ülök és nézem őket. Mostanában ezt teszem. Csak figyelem, hogy milyen személyiségük van. Hogy miket szeretnek csinálni és miben lelik örömüket. Mariana, most 7 éves. Idén kezdte el az iskolát. Nagyon szeret rajzolni és táncolni. Azt mondta, ha felnő, híres balerina szeretne lenni. Ezért mi mindent elkövetünk, hogy ez az álma valóra váljon. Josey és Lolly ikrek. 4 évesek lesznek és jelenleg a hercegnőkért vannak megőrülve. De mégis látszik mindkettőjükön, hogy milyen beállítottságúak. Lolly szereti a történeteket. Ő inkább megfigyeli az embereket, míg Josey inkább interakcióba lép velük és kitalálja a történeteket. Mindig valami újabb mesén gondolkodik. Elképesztő milyen kreatív. Ezt minden bizonnyal az apukájától örökölte. Külsőre is különböznek. Míg Lolly személyisége rám hasonlít, addig a külső jegyei olyanok, mint Louis-é. Josey pedig a teljes ellentéte. Külsőleg rám hasonlít a vöröses hajával és szeplős arcával. Mariana, habár örökbe fogadtuk, mégis hasonlít ránk. Olyan kék szemei vannak, mint Louis-nak, ami kreolos bőréhez nagyon jól passzolnak, és még jobban kiemelik. Viszont a testfelépítése olyan, mint az enyém. Alacsony lesz, hosszú lábakkal. A személyisége kevert. Hasonlít is ránk, meg nem is. De ez a szép az egészben.
- Megint rendetlenkedik a kisfiam? - Louis arcán hatalmas mosoly jelenik meg. Közelebb lép hozzám és finoman megsimítja a hasamat. Január 3-ára várjuk a család legújabb tagját. Egy kisfiút, akit apa után Jack-nek fogunk hívni. Mindketten nagyon izgatottak voltunk, mikor megtudtuk, hogy újabb babát várok. De Louis-t akkor tettem a legboldogabbá, mikor kiderült, hogy fiú lesz. Azóta csak róla beszél, ami bizonyítja, hogy ő is ugyan úgy várja ezt a babát, mint én. Talán Ő majd mindent visszazökkent az életünkben. Minden olyan lehet, mint volt. Mielőtt tragédiák történtek. Talán újra úgy fog tudni nézni rám Louis, mint mikor megismert. Talán újra szeretni fog még.
- Mami, elkezdhetjük a díszítést? - Mariana teszi fel a kérdést, már vagy ezredjére aznap.
- Nem. Még nem. Megígértük a nagyinak, hogy megvárjuk őket! - Lolly a tőle megszokott nyugalommal oktatja ki nővérét. 4 éves, de rettentően okos és nem csak az elfogultság beszél belőlem.
- Menjetek fel, játszatok egy kicsit meg anyu meg apu beszélget egy kicsit, jó? - Louis hangja játékos, de mégis határozott. Tudják, hogy nem éri meg ellenkezni. Mikor már eltűnnek a lépcsőfordulón, leül mellém. Komoly lesz az arca. Szemei nem tükröznek semmit. Már nem tudok eligazodni rajta. - Jól vagy? - hangja aggódó, ami az utóbbi hetekben megszokott lett.
- Persze, csak kicsit elfáradtam - mosolyt erőltetek az arcomra, de látja rajtam, hogy nem vagyok őszinte.
- Drágám, kérlek! Megegyeztünk, hogy mindig őszinték leszünk egymással - megsimítja az arcom. Már nem váltja ki belőlem azt az érzést, mint régen. Már nem érzek úgy iránta.
- Nem miattam kellett bevezetni ezt a szabályt - felállok és követem a lányaimat az emeletre. Nem vagyok képes ezt a beszélgetést még egyszer újra játszani. Túl fájdalmas.

Boldog nevetés tölti be a lakást. Mindenki a hatalmas tölgyfa étkező körül ül. Jól érzik magukat. Önfeledten nevetnek a felidézett régi történeteken. A felnőttek jól lakottan dőlnek hátra. A gyerekek izgatottan várják, hogy szüleik megengedjék és elkezdhessék az ajándékok kibontását. Ez az első karácsony, amit így együtt töltenek. Eddig mindig a szűk családot választották, de idén engedtek nekem. Nem tudom, hogy van-e köze ahhoz, hogy babát várok és megsajnáltak, de akár hogy is, a lényeg, hogy itt vannak.
- Anya, kibonthatjuk végre az ajándékokat? - Josey izgatottan ugrik fel. Hatalmas szemekkel néz rám. Nem bírok neme mondani újra.
- Persze, menjetek csak - hangos sóhaj kíséretében adom be a derekam. Fáradtan felállok és követem a sikítozó gyerekeket a nappaliba. Belle követ. Finom megfogja a kezemet. Egymásba karolva ülünk le a kanapéra. Hiányzott ez, hogy a közelembe legyen.
- Jól vagy? - halkan szólal meg. Törődés tükröződik barna szemeiből. Jól áll neki az anyaság. Két kisfiúval büszkélkedhet. 9 és 8 évesek. Illemtudóak és kedvesek, pont, mint az anyukájuk. Most is félénken követik a lányaimat, pedig idősebbek náluk.
- Miért kérdezi ezt tőlem mindenki mostanában? - gúnyosabbra sikerül a megjegyzésem, mint szeretném. Megrázom a fejem. - Tegyünk úgy, mintha ezt nem mondtam volna - keserédes mosolyt tudok csak az arcomra varázsolni. Tudom, hogy tudja, hogy valami zavar. De nem kérdezősködik. Megvárja, míg csak ketten leszünk.
Nem beszélünk felesleges témákról. Csak a gyerekeinket figyeljük és játsszuk a szerepeinket, mintha minden rendben lenne. Még csak nehezemre se esik. Túl régóta teszek így.
- Ginny tudnál segíteni? - Joe hangja váratlanul ér. Segít felállni, majd a konyha felé kezd kísérni. Bezárja mögöttünk az ajtót, ami meglep. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá. - Beszélned kell valakivel arról, ami történt. Látom rajtad, hogy felemészt - aggódik. Ő is. Álljon be a sorba. Az utóbbi időben túl sok mindenki akarja megmondani, hogy mit kellene tennem, mikor nem tudják, hogy mi történik velem. Senki nem tudja, csak Louis. De ő nem tud segíteni, mert ő okozta a bajt.
- Joe, kérlek. Menjünk vissza és élvezzük a ma estét - kétségbeesetten hangzik a hangom. Sose fog elengedni.
- Ginny, ugye nem a babával van valami baj? - ijedt a tekintete.
- Jaj dehogy. Ő teljesen rendben van - őszinte mosoly húzódik arcomra, ahogy megsimítom kerek hasamat.
- Akkor az apjával? - felhúzza szemöldökét. Nem lepődött az arca. Talán Louis beszélt vele? Kizárt. Akkor már halott lenne. Arckifejezésemre, tudja, hogy fején találta a szöget. - Figyelj, ha emiatt aggódsz, akkor teljesen felesleges, hisz hasonlítanak egymásra. Sose derül ki, hogy nem Louis a gyerek apja - megértően teszi kezét a vállamra.
- Te meg miről beszélsz? - összezavar. Miből gondolja, hogy nem Louis az útban lévő gyermekem apja.
- Tudom, hogy találkoztál Dean-nel. Gondolom túl jól sikerült az este és - döbbent tekintetem láttán elhallgat. Hangosan felnevetek. Csak is az én bátyám képes ilyen badarságokat kitalálni. Még Dean a gyerek apja? Nevetésem láttán meglepődik, de ő is nevetni kezd. - Én azt hittem, hogy ez bánt - megtörlöm a szemem egy zsebkendővel. Hálásan megölelem.
- Ne aggódj emiatt. Csak a szokottnál fáradtabb vagyok. Tudod három gyerek mellett nehéz terhesnek lenni és sokat pihenni - megértően elmosolyodik. Átkarolja a derekam és a nappali felé kezd vezetni. Mikor már a többiekhez érnénk, éles fájdalom hasít a hasamba. Erősen belekarmolok Joe-ba, aki a fájdalomtól felszisszent. Azonban, mikor meg látja az arcom, megijed.
- Jól vagy? - szemei nagyra kerekednek és még értetlenebb fejet vág, mikor meglátja, hogy hatalmas mosoly jelenik meg az arcom.
- Nagyon is - könnyek szöknek a szemembe. - A kisfiam úgy döntött, hogy ma akar megszületni - kijelentésemre a többiek is felfigyelnek. Louis izgatottan magához ölel.
- El se hiszem - megcsókol, majd felmegy az emeletre, hogy az összekészített táskámat lehozza. A lányaim értetlenül néznek ránk. Nem tudják, hogy mi ez az egész. Felkészületlenül éri őket a hír, hogy pont az ajándékbontásnál megyünk el és hagyjuk őket egyedül.
- Ne aggódjatok. Minden rendben van, és mikor legközelebb találkozunk már velem lesz a kisöcsétek - leguggolok hozzájuk és mindhármukat megölelem. - A nagyi itt marad veletek. Nyugodtan bontsátok ki az ajándékokat - egy-egy puszit nyomok a fejükre, majd Louis-ba karolok, hogy bevihessen a kórházba. Mindenki izgatott. Beülünk az autóba és nyugodt tempóba indulunk el. Tudjuk, hogy még rengeteg időnk van. Louis a combomra teszi a kezét. Ez már egy szokássá vált neki. Mindig ezt csinálja, ha mellette ülök. Most valahogy ne bírom elviselni az érintését. De nem szólok. Nem akarom megbántani.

Nem kérek érzéstelenítőt. Louis végig fogja a kezem. Örülök, hogy mellettem van. Rémes volt, hogy az ikrek születésénél nem lehetett ott. Iszonyatos fájdalom, de minden pillanatot megér. Végre láthatom a fiam, aki már nyolc hónapja bennem növekedett. Izgatott vagyok.
- Na, még egyet nyomjon Ginny - a szülésznő végig kedves volt és biztatott, hogy megtudom, csinálni. És elhittem neki. Tudtam, hogy ő tudja, hogy így van és biztonságban vagyok mellette. Összeszorítom a fogam és nyomok. Hangos gyereksírás töri meg a szülőszobán kialakult csendet. Könnyek potyognak a szememből. Alig akarom elhinni, hogy a kezemben tarthatom őt. Tökéletes kisbaba. Abba hagyja a sírást, ahogy magamhoz ölelem. Louis szemeiben mérhetetlen szeretetet látok, mind a baba, mind irántam. Átnyújtom neki a fiát. Imádom, ahogy a gyerekeinkkel bánik. Jobb apát kívánni se tudnék nekik.
- És mi lesz a kisember neve? - egy nővér lép hozzánk közelebb. A kartonom van a kezében egy aprócska karszalaggal.
- Jack Oliver Tomlinson - Louis szólal meg. Meglep a válasza. Nem egyeztünk meg, hogy mi lesz a baba középső neve. Nem tudtuk eldönteni. Neki a Keith tetszett, míg nekem az Oliver. De azt mondta, hogy nem fogja így hívni a fiát. Sose magyarázta meg, hogy miért.
- Biztos vagy benne? - rekedtes a hangom a kimerültségtől. Elérzékenyült tekintettel néz rám.
- Teljes mértékben - mosoly jelenik meg az arcán. Átadja a fiunkat a nővérnek, aki elviszi kivizsgálásokra, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden rendben van-e vele. - Ez életem legszebb születésnapi ajándéka - erősen tart, amíg átfekszem egy tiszta és kényelmesebb ágyba és elindulnak velem egy szobába.
- Ezt csak azért mondod, mert még nem láttad, hogy a lányok mit készítettek neked - hangosan nevetni kezd. - Gyere, feküdj mellém - meglepődik a kérésemen. Már csak ketten vagyunk a szobámban. Oldalra fordulok és bólintok neki, hogy biztos vagyok a döntésemben. Óvatosan lefekszik. Karját körém öleli. A nyakamon érzem a leheletét. Rettentő gyorsan ver a szíve.
- Sajnálok mindent - halkan suttogja. Érzem, hogy ezt most tényleg szívből mondja. Apró csókot lehet az arcomra. Mély levegőt veszek, de nem tudom megállni. Zokogni kezdek. Nem szól egy szót sem, csak erősen ölel. Megbánta. Mellettem van. Ahogy ígérte, örökkön örökké, jóban-rosszban. Míg a halál el nem választ.

2 megjegyzés:

  1. Drága Alexis!

    Mint mindig most is hoztad a formád! Elragadó és izgalmakkal teli résszel ajándékoztál meg minket és persze a jól megszokott rejtéllyel. Vajon miért nem érez már szerelmet Ginny Louis iránt? És ugye nem igaz az, amit Joe feltételezett!? Mindezek ellenére jó látni, hogy ennyi gyermekük lett és ismét bővült a család egy kisfiúcskával. Remélem rendeződni tud a kapcsolatuk, már csak a gyerekek érdekében is.

    Puszi, Bianka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Köszönöm! Próbálok, mindig valami újat bele tenni, ami élvezhető és könnyen átélhető.
      Nos, ez legyen a jövő rejtélye! Ne aggódj, idővel minden ki fog derülni. :)

      xxAlexis

      Törlés