2016. 12. 27.

Tizenkilencedik Fejezet

Hónapokkal korábban

Noah Cyrus - Make Me (Cry) feat. Labrinth
A múlton rágódni felesleges. Nem változtat semmin, ha folyamatosan azon jár az ember agya. Meg kell tanulni tovább lépni és elfelejteni. De milyen mennyiségben lehet elfelejteni a múlt történéseit? Meddig egészséges, hogy mindent a tudatalattiba raktározunk, és nem foglalkozunk vele? Előbb-utóbb úgy is eljönnek, és csak még jobban felzaklatják az embert. Meg kell tanulni együtt élni velük, ez igaz, de tudni kell feldolgozni és szembe nézni velük. Feltenni a rég eltemetett kérdéseket és megkapni a régen várt válaszokat. Szüksége van az embernek arra, hogy megtudja a miérteket.
Pontosan ezt gondolta Ginny is, mikor felkereste Dean-t. Úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy mindent megtudjon. Az anyával történt beszélgetés évekig kísértette. Nem értette, hogy miért akarná az anyja, hogy egy olyan emberrel legyen, aki a halálát akarta. Évek kellettek, hogy összeszedje a bátorságát. Nem tudott megnyugodni a lelke. Beszélnie kellett az emberrel, aki tönkre tette. Aki miatt annyiszor eltaszította magától Louis-t. Aki miatt félt megbízni másokban. Aki miatt félt szeretni. 
Idegesen szállt be a liftbe. Tudta, hogy most megváltozik majd az élete. Talán visszatalál önmagához és felhőtlenül boldog lehet. A nyolcadik szinten van Dean irodája, a portás szerint. Csend uralkodik az emeleten. A légkondicionáló zavaró zúgása hallatszik csak. Bizonytalanul indul el. Nem tudja pontosan hova kell mennie. Érdeklődve olvassa az ajtókon kitett névtáblákat. Megdermed, mikor a Dean Thomas néven megakad a szeme. Biztosítási cégnél dolgozik. Nem meglepő, hogy itt keresi fel. Rengeteg ügyfele lehet. Erőtlenül nyitja ki az ajtót. A szobában egy asztal áll, amely mögött egy barátságos lány ült.
- Időpontra jött kisasszony? - mosolyogva szólítja meg a megilletődött nőt.
- Nem, de beszélnem kell a főnökével. - elcsuklik a hangja. Egy aggódó feleségnek tűnhet, aki a beteg férje papírjait jött elintézni. Tudta, hogy ezt gondolja a lány. Látszott a szemében a sajnálat.
- Megmondaná a nevét? - elővett egy darab papírt és tollat.
- Mrs. Tomlinson - megköszörüli torkát, ahogy kimondja. Illedelmesen leírja, majd feláll és bekopog egy ajtón, ami bizonyára Dean irodáját választotta el.
- Fáradjon be, asszonyom - kitárja az ajtót. Félénken belép. Bezáródik mögötte az ajtó és tudja, hogy innen már nincs vissza út. Egy hatalmas asztalnál ül, háttal neki. Lassan fordul meg a székkel. Az arca ugyan olyan döbbent volt, mikor megpillantotta az előtte álló nőt, mint a nő bátyáé, mikor bejelentette, hogy felkeresi a férfit.
- Szia - halkan szólal meg. Nem tudja, hogy tálalja a mondandóját. Napok óta ezen gondolkozik, de nem sejtette, hogy a férfi jelenléte ilyen érzelmeket vált majd ki belőle. Fekete öltönyt visel, világoskék inggel. - Jól nézel ki - őt is meglepi, hogy hangosan kimondja, de ez az igazság. Még mindig jó képű, sőt most még jobban néz ki, mint akkor, mikor együtt voltak.
- Foglalj helyet - felpattan és a sarokban elhelyezett kanapéhoz kíséri a nőt. - Egy italt? - nagyra nyílt szemekkel néz rá. Keze automatikusan a brandys üveg felé indul el. Régen mindig ezt ittak. Ennyi év után, még mindig emlékszik rá. Pedig már rég nem gondolt a nőre. 
- Igen, kérek - kényelmesen elhelyezkedik az ülőgarnitúrán. Elengedi a kabátját és a táskáját. Keresztbe teszi lábait és vár. A férfi sokáig matat az italos szekrénynél. Zavarban van. Életében talán először viselkedik így Előtte. Remeg a keze, amit csak az italok ingadozásából lehet látni. A nő kezébe adja a poharat, majd helyet foglal mellette.
- Miben segíthetek? - teljes felsőtestét a nő felé fordítja. Kíváncsi rá, hogy mi vette rá arra, hogy ennyi év múlva felkereste.
- Nem kellett volna ide jönnöm - fájdalmasan felnevet. Szemében megjelenik egy szikra, amit még sosem látott.
- Mi történt? - hangja együtt érző. Szeretné kárpótolni azért, amin keresztül kellett mennie, mikor még együtt voltak.
- Terhes vagyok - mikor találkozik a tekintetük a nő szívszaggató zokogásba kezd. Kiveszi a kezéből a poharat, majd erősen megöleli.
- Gratulálok - megsimítja a fejét. A nő rázkódása kezd alább hagyni, de a könnyei még mindig megállíthatatlanul potyognak. - A férjed is biztosan nagyon örül neki - biztató mosoly jelenik meg az arcán. De a nő továbbra is egy pontra mered. Nem szólal meg. Nagyot sóhajt. Lehunyja a szemét. Olyan, mintha próbálna eltűnni a világ szeme elől. Teljes magányba burkolózva és sose jönne elő.
- Még nem tudja - üveges a tekintete. Mint akiből elszállt az életkedv. Sose látta még ennyire megtörtnek.
- Mi bánt ennyire, Lily-m? - furcsa bizsergés fut végig Ginny gerincén. Milyen régen szólították így. Hiányzott neki, de Dean volt egyedül, aki így hívta. Ez csak a kettejük titka volt.
- Mindig is szerettem, mikor így neveztél - őszinte mosoly jelenik meg az arcán. A férfit különös érzést keríti hatalmába. Érdekes, hogy még mindig ilyen hatással vannak egymásra. De hisz szerették egymást. Voltak jó pillanataik is. Volt, amikor tényleg szerelmesek voltak. Amikor el tudta képzelni, hogy együtt öregednek meg.
- Ne tereld el a témát. Látom rajtad, hogy valami összetört - aggódást lehetett hallani a hangjában. Ginny sosem értette, hogy miért taszította el Dean. Hisz szerelmesek voltak. Tudták egymás titkait, és mégis. Elrontott mindent. 
- Miért bántottál? - meglepi kérdése. Nem gondolta, hogy valaha fel fogja tudni tenni ezt a kérdést. A régi Ginny, akit ő ismert nem tette volna. Túlságosan félt a nyílt konfliktustól.
- Nem tudom. Féltem, hogy te is el fogsz hagyni és így próbáltalak meg magamhoz láncolni - le süti a szemeit miközben válaszol.
- De hisz tudod, hogy sose tettem volna ilyet - gyengéden megsimítja a kezét. Sajnálatot érez a férfi iránt. Tudja milyen érzés elveszettnek lenni. Mielőtt megismerte Dean-t, ő is így élte az életét.
- Most boldog vagy? - a tekintet, amivel a nőt szemléli vágyakozással telik meg. Ujja akaratlanul is a nő jegygyűrűjére csúszik. A fehérarany foglalatban ülő gyémánt tökéletes. Ő sose tudott volna neki ilyet venni. Talán már most, meg tudná adni neki, amit akkor kellett volna. Most már tudná szeretni.
- Dean, már három gyerek édesanyja vagyok - megtörtnek tűnik a hangja. Fájdalommal telik meg a szíve. Hát még mindig szeretné őt? Azt hitte már régen elfelejtette.
- Nem válaszoltál a kérdésemre - megköszörüli a hangját. Tekintetét leveszi a nőről. Próbálja megkeményíteni a vonásait, de nem sikerül. Látszik rajta, hogy szenved.
- Azt hiszem valamikor az voltam. Most viszont már csak a gyerekekért élek. - miközben beszél, feláll. Az ablakhoz sétál és Londont kezdi szemlélni. Meggyűlölte a várost. Eddig mindent, amit szeretett elvette tőle.
- Szeretném a gyerekeidet - meglepődnek mindketten az elhangzott mondattól. A nő továbbra sem fordul meg, de kellemes melegség tölti el a szívét. A férfi óvatosan öleli magához a nőt. Tudja, hogy most vesztette el örökre. Tudja, hogy sosem lesz az övé. Mert bármit is tett a férje, sose fogja elhagyni. Ő nem olyan.
- Köszönöm - apró csókot lehel a férfi arcára. Felveszi a kabátját és távozni készül. - Egyszer elmehetnénk valahová. Szeretném megismerni a családodat - apró mosoly jelenik meg mindkettejük arcán.
- Meg van a számom, majd hívj fel - apró bólintás és egy fájó ölelés, majd becsukódik az ajtó. A férfi továbbra is megkövülten áll az ablakba. Tudja, hogy jó döntés volt az őszinteség, így legalább mindketten tovább lépnek és elfelejtik a múlt sérelmeit. Végre felhőtlenül boldogok lehetnek.

A nő reménnyel telve ül be az autójába. Egyenesen a kiadóhoz hajt. A portás hatalmas mosollyal köszönti. Megjegyzi, hogy már milyen régen látta. Nem beszélnek tovább. Ezt a beszélgetést minden egyes alkalommal lejátsszák. A lift meglepő gyorsasággal száguld fel a tizenharmadik emeletre. Charlotte meglepődve köszönti a nőt. Van valami a szemében, amit nem tud értelmezni. Biztos az az oka, hogy már régen járt az irodában. Nem tartja fel a nőt, mert látja, hogy fontos dologról akar a férjével beszélni. Kinyitja előtte az ajtót, majd be is zárja mögötte. Louis szokás szerint a hatalmas bőrfotelben ül és papírokat böngész. Nem néz fel egyből, de mikor nem szólal meg senki, felpillant. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, mikor meglátja feleségét. Feláll, és erősen magához öleli. Látja, hogy valami bántja a nőt. Megfogja a kezét és a kanapéhoz kíséri.
- Minek köszönhetem ezt a váratlan látogatást? - nem tudja levakarni a mosolyt az arcáról. A mai nap kivételesen gyönyörű a felesége. Nem tudja, hogy lehet ilyen szerencsés.
- Brighton-ba akarok költözni - egy apró könnycsepp folyik végig az arcán. Teljesen más érzelmek kerítették hatalmába, ahogy meglátta a férfit az asztal mögött. Az a pár pillanat, amíg nem vette észre, hogy figyeli, mindent megváltoztatott. Most tudatosult benne az, ami végig az orra előtt volt.
- Tessék? Honnan jött ez a képtelen ötlet? - hangosan felnevet, de mikor látja, hogy felesége komolyan beszél, lefagy a mosoly az arcáról. - Miért most? - szeretetteljesen megfogja a nő kezét, de az óvatosan elhúzódik.
- Mert tudom, hogy megcsaltál - nem fejti ki a dolgot, férje bűnbánó tekintete véglegesíti benne azt, amit már érzett egy ideje. Lecsukja a szemeit. Nem bír a férjére nézni anélkül, hogy ne kezdene el zokogni. Erősnek kell maradnia. Ki kell zárnia a tényt, hogy millió darabra törték a szívét. Louis nem mond semmit. Nem tud megszólalni. Nem sejtette, hogy Ginny valaha is meg fogja tudni. Járkálni kezd az irodában. Hiába néz feleségére, annak még mindig csukva vannak a szemei. Nem tudja eldönteni, hogy mit akar. A bocsánatkéréssel nem sokra megy. Tudja, hogy semmi értelme. Falra hányt borsó lenne. Pár perc után leül. Kezei közé fogja felesége apró és törékeny kézfejét. Finom csókot lehel rá. Nem húzódik el a nő. Ez azt jelenti, hogy nem gyűlöli. Van esély arra, hogy megoldják a problémát.
- Menjünk haza - Louis feláll és próbálja magával húzni a nőt, de az nem mozdul. Vissza leül és várja, hogy történjen valami. Óráknak tűnő percek múlva Ginny kinyitja a szemeit. Mélyen férje íriszeibe néz.
- Miért? - az egyetlen kérdés, amire nem tudja megadni a választ. Nem tudja, de ezt nem mondhatja, mert csak még mélyebb lesz a közöttük keletkezett szakadék. Gondolkozik, de nem talál releváns választ. Azonban, mikor újra feleségére néz, egy megtört asszonyt lát maga előtt. Tönkre tette őt. Milyen érdekes, hogy beigazolódott annak az ellentéte, amit 10 évvel ezelőtt mondott neki a nő. Teljesen meg volt győződve arról, hogy tönkre fogja tenni a  férfit azzal, ha együtt maradnak. De épp fordítva történt. Megtette azt az egy dolgot, amit megígért magának, hogy sosem fogja megtenni, bántani a feleségét.
- Magányos voltam és egy kicsit részeg is - tudja, hogy minden egyes szó felér azzal, hogy megforgat egy kést a nő szívében. Leveszi a zakóját és meglazítja a nyakkendőjét. Az bárszekrényhez lép és italt tölt két pohárba. Egyiket a felesége kezébe adja, de az megragadja és erőből a falnak vágja. Megtorpan. Még sosem látta ilyennek.
- Csak vigyázni akarok az útban lévő gyerekünkre - rekedtes a hangja. Alig lehet hallani, amit mond. Mikor eljut a férfi tudatáig, hogy mit mondott, földbe gyökerezik a lába. Szóval várandós. Lesz egy újabb gyermekük. Könnyek futják el a szemét. Letérdel a felesége lábaihoz és erősen magához vonja a derekánál fogva.
- Ne haragudj - remeg a hangja. Érzi a hátán a felesége ujjait. Tudja, hogy most fogja eltaszítani magától. Elvesztette az egyetlen jót, ami valaha történt vele. Oda a családja csak azért, mert nem bírt magával. Azonban, mikor a nő simítását érzi a hátán, nem tudja türtőztetni magát. Utat törnek a könnyei. A felesége úgy helyezkedik, hogy ő is a földön köt ki. Erősen tartják egymást.
- Soha többé ne merj hazudni nekem - a férfi fülébe suttogja. Az határozottan bólint, de nem mond semmit. Itt a szavaknak már nincs ereje, csak a tetteivel tudja bebizonyítani azt, hogy komolyan is gondolja azt, amit mond. Egyikük sem tudja, hogy mi fog történni. Hogy milyen jövő van még számukra, de azt tudják, hogy együtt néznek szembe vele. Egymás nélkül nem lenne teljes az életük. És melyik ember tud fél szívvel életben maradni?

4 megjegyzés:

  1. Drága Alexis,

    Megérte várni erre a részre is. Tetszett, hogy ekkora érzelmi cunami volt benne, hogy van min gondolkodni az elolvasása után is. Már most kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy hogyan fognak boldogulni, hogy mi lesz kettejükkel és a gyerekkel?

    Várom a folytatást :)

    Ezer meg egy puszi
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Brukú!

      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! Elmondani sem tudom, milyen jó érzéssel tölt el az, hogy tetszett a részem! :)
      Nos, hogy a továbbiakban mi fog történni, az egyenlőre még számomra is rejtély, de megpróbálok mindenkinek kielégítő folytatást hozni!

      xxAlexis

      Törlés
  2. Kedves Alexis!

    Csak egyet tudok érteni az előttem kommentelő szavaival! Döbbenet, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan változott a helyzet. Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mi lesz ezek után. Nagyon örülök, hogy számunkra is kiderültek a válaszok, de ez által sajnálom is a Ginny Dean párost, hiszen ami köztük volt az a mai napig lángol és örökre megmarad, de nem lehetnek együtt. Éppen ezért elgondolkoztató és példaértékű, hogy bár tudta Ginny hogy a férje megcsalta, mégsem használja ki a helyzetet, hogy Deannel legyen, hanem második esélyt ad Louisnak és ezzel a gyerekeinek sem kell átélniük egyszörnyűséget, a válást.Elképesztő és ez mutatja meg, hogy milyen tehetséges is vagy, hogy bár neméltél át hasonlót az életedben( barátnődként jól tudom), mégis élethűen adod át az érzelmeket és mindig ujjat mutatsz.
    Csak reménykedem, a boldog folytatásban!

    XOXO, Bianka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Ne sajnáld a Ginny-Dean párost, mert habár mai napig szeretik egymást, megtalálták a boldogságot más személlyel is és mindketten szeretik a házastársukat.
      Nagyon szépen megfogalmaztat, mert szerintem mindenki megpróbál egy ilyen helyzetet orvosolni, főleg úgy, hogy gyerekek is vannak. Mérhetetlenül nehéz a megbocsájtás, de ha valaki akarja, akkor nem lehetetlen.
      Nagyon jól esik, hogy ezt mondod, mert tény, hogy semmi hasonlót nem éltem még át, amin a karaktereim végig mennek, de végig az van a szemem előtt, hogy élethű és átélhető legyen, amit épp kitalálok!
      Nagyon köszönöm a dicséreteidet! Elképzelni sem tudod, milyen jól esik! :)

      xxAlexis

      Törlés