2017. 04. 10.

Huszonegyedik Fejezet

Kedves olvasók!
Tudom, hogy egy ideje már nem jelentkeztem ezért egy hosszabb részt hoztam nektek! Remélem elnyeri tetszéseteket, kérlek hagyjatok valami nyomot magatok után! Jó olvasást!
xxAlexis

MAX - Lights Down Low
Egy gyermek elvesztése után, a szülőknek felállni és tovább lépni a legnehezebb dolog a jövőre nézve. Nem tudják elképzelni, hogy tudnak élni a nélkül, ami a folytatást, egy újabb fejezetet jelentett volna. Nehezen lehet fájdalmasabb dolgot elképzelni, minthogy egy szülő túl élje a gyermekét. Onnan felállni a legnehezebb. Folytatni az életet, mintha nem szakították volna ki a szíved a helyéről. És a sajnálkozás, az a rengeteg együtt érzés, amit egy ilyen tragédia ki tud váltani az emberekből. Mindenki úgy néz rád, mintha fertőző lennél. Hogy attól, hogy megérintenek a saját gyerekeinek az életét is kockára teszik. Pedig, elképzelni sem tudják, hogy te mennyi harcoltál azért, hogy megszülessenek a gyermekeid és biztonságban legyenek. Nem a te hibád, hogy a tragédia megtörtént.

- Anya? - az egyetlen olyan hívás, amire minden kiesik a kezedből és szinte repülsz, hogy bármit megtehess nekik. Mikor meglátod, ahogy belép a konyhaajtón és fülig ér a szája, mert már az egész házat felkutatta érted. Megkönnyebbül, hogy jól vagy és itt vagy, hogy segíts neki.
- Miben lehetek szolgálatodra, Josey? - megtörli a kezét egy konyharuhában és erősen magához öleli lányát. Már 16 éves. Lassan olyan magas lesz, mint az anyukája. A testfelépítése is hasonló. Haja még mindig vöröses barnán pompázik fején, szeme is barátságos barnán szemléli a világot. Nem ellenkezik a homlokára kapott puszin. Ő nem olyan, mint a többiek. Ő igényli a fizikailag kifejezett érzelmeket. Szereti, hogy megölelik, ezt főleg a szüleitől várja el.
- Arra gondoltam, hogy mit szólnátok ahhoz apuval, ha péntek estére áthívnánk pár barátunkat és itt aludnának? - zavarban van. Nem kért soha ilyet a szüleitől. Mindig a testvérei voltak azok, akik előálltak az ilyen ötletekkel, de most úgy érezte, hogy neki is tenni kell valamit a közösségért. Elvégre négyen vannak, mindnyájuknak dolgozni kell azért, hogy békesség legyen közöttük.
- Szóval, ha érthetőbbek akarunk lenni, pizsama partit akartok tartani? - édesanyja felhúzza a szemöldökét és úgy figyeli, ahogy lánya zavarában egyik lábáról a másikra helyezi testsúlyát és a haját babrálja.
- Nem nevezném pizsama partinak. Inkább egy olyan ott- alvós - filmezős - bulinak - felemeli a kezét, miközben beszél, de még mindig nem mer az anyjára nézni. Pedig, ha megtette volna, már rég rájönne a mosolyából, hogy engedélyt kapnak.
- Áh értem, szóval nem egy parti lesz, hanem egy buli. Apáddal mi is hivatalosan vagyunk? Van esetleg valami dresscode? - összeráncolja szemöldökét, miközben anyja felé kapja a fejét. Hitetlenkedve néz rá, viszont, mikor meglátja az arcát, elvigyorodik.
- Hát, ha nem baj, ezt most ki kellene hagynotok. Viszont megengedjük, hogy ti vásároljatok be és segítsetek a plusz matracok felvitelében - felül a konyha szigetre és onnan figyeli szülője reakcióját. Sejthette volna, hogy nem lesz gond, hisz sosem volt probléma, ha hétvégére áthívják a barátaikat. Mindig azt mondják nekik, hogy inkább náluk gyűljenek össze, mint valami idegen helyen. És a barátoknak sem volt baj, mert imádtam a Tomlinson - családnál látogatóban járni.
- Aha, szóval a cseléd munka az öregekre marad, míg ti jól szórakoztok - fejével int, hogy menjen hozzá közelebb. Így tesz, hangosan nevet, míg hagyja, hogy erősen magához ölelje anyukája. - Mondd meg a többieknek, hogy a takarítás rátok marad - halkan suttogja a lánya fülébe, de elég hangosan ahhoz, hogy a konyhába belépő gyermekei is hallják. Hangosan ellenkeznek, de látva, hogy anyjuk kivételesen komolyan gondolja, elhallgatnak. - Ha ahhoz elég idősek vagytok, hogy házi bulit tartsatok, akkor ahhoz is, hogy másnap kitakarítsatok. Viszont, ha csak egy üveg alkoholt is meglátok a kezetekben, repültök a háztól - fenyegetően felemeli a fakanalat a kezében és mélyen, mind a négy gyermeke szemébe néz. Nem mernek hangosan hangot adni nem tetszésüknek. Csak a szemüket forgatják, de mélyen hallgatnak. Tudják, hogy sosem küldené el őket otthonról. Túlságosan félti őket, ahhoz, hogy egy pillanatig is komolyan gondolja. Belle nagynénjüktől tudják, hogy Marin nagymamájuk elküldte az anyjukat bentlakásos iskolába, mikor 16 éves volt. Elképzelni sem tudták, hogy milyen lehetett. Az anyjuk sosem mesél a múltról. Csak a jelenben él. A jövőre koncentrál, arra, ami még előttük van. Hangosan becsapódik a bejárati ajtó és az apjuk hangos üdvözlése hallatszik. Egy emberként kelnek fel és sietnek elé. Üzleti úton volt és már négy napja nem látták. Nagy öleléssel köszöntik. Beszélgetést próbálnak kezdeményezni, de tudják, hogy felesleges próbálkozás. Először úgy is az anyjukat fogja üdvözölni.
Ez most sem volt másként. Belép a konyhába és mosolya még szélesebbre húzódik az arcán. Azok a csillogó szemek, ahogy feleségére tudott nézni, lehengerlő volt. Tudta mindenki, hogy ők ketten, életük végéig ki fognak tartani egymás mellett. Közelebb megy feleségéhez és szenvedélyesen megcsókolja. A gyerekeik vigyorogva állnak a konyhaajtóban és nézik őket. Boldogok voltak, hogy ők még mindig ennyire szeretik egymást. A barátaik szülei szinte mind elváltak. Csak nekik van egyben még a családjuk, ezt nagyon megbecsülték és dolgoztak azért, hogy így is maradjon.
- Na és most meséljetek, hogy miből maradtam ki! - leül az asztalfőre és gyerekeire pontosítja az összes figyelmét. Egyszerre kezdenek el mesélni. Hangzavar keletkezik, de a szülők csak mosolyogni tudnak. Élvezik, hogy a gyerekeik élvezik az életet.
- Akkor, ha jól értelmezem, a hétvégén partit adunk? - hátulról megöleli a feleségét. A gyerekeik már mind felmentek az emeletre.
- Nem tudtam nemet mondani. Josey-t küldték - tehetetlenül felemeli a kezét. Fejét férje vállán pihenteti. - Ki kell használnunk minden időt míg itt vannak. Mariana nyáron Londonba fog menni, hogy elkezdje az egyetemet. Azt akarom, hogy jól érezzék magukat. Emlékeket gyűjtsenek - megfordul férje ölelésében és így néz fel rá. Szemei körül a ráncok elmélyültek. Halántékánál az ősz folt egyre jobban terjed. Arca enyhén borostás. Mély karikák ülnek a szemei alatt. Nem sokat aludhatott az utóbbi napokban.
- Milyen volt az utad? Sikerült mindent elintézni? - tudja, hogy baj lehetett a kiadónál. Csak akkor kellett elutaznia, ha baj volt. Ha valami nem úgy alakult, ahogy kellett volna. Nagyot sóhajt. - Nem baj, majd megoldódik - mosolyog, és apró csókot lehel férje arcára. Kibontakozik az öleléséből és újra a vacsorára koncentrál. Nem szeretné, ha odaégne.
- Miért nem csinálunk még egy gyerkőcöt? - férje arcán izgatottság látszódik. Első őszinte reakciója, hogy hangosan nevetni kezd. Nem hiszi el, hogy élete párja képes ezt tényleg megkérdezni. Viszont, mikor vonásai komollyá változnak, lefagy a mosoly az arcáról. Megdöbben. Nem tudta, hogy így érez.
- Te most komolyan beszélsz? - szemöldökét összeráncolja. Finoman megsimítja férje arcát, mire az összerándul. Valami nagyon bántja, elszomorítja őt. - Louis, mit nem mondasz el? - aggódva szemléli a férfit, aki erre megkerüli a konyhaszigetet és háttal áll meg feleségének.
- Csak nem hallod őket? - kezével az emeletre mutat. Gyerekeik hangosan nevetnek valamin. Tény, hogy imádják őket és egy percre sem bánták meg azt, hogy négy gyereket vállaltak, de sosem beszéltek arról, hogy többet szeretnének.
- Drágám, szerintem épp elég dolgunk van négyükkel. Meg, azt se felejtsd el, hogy már én is megöregedtem - szórakozottan felnevet. Próbál mosolyt csalni az arcára, de nem sikerül.
- Ugyan már Ginny, Jack már 13 éves. A lányok még idősebbek. Lenne kapacitásunk még egyre - értetlenül néznek egymásra. Nem értik, hogy a másik fél, miért viselkedik így.
- Louis, 44 éves vagyok. Kockázatos lenne rám és egy babára is. Már nem tudnék egyszerűen csak kihordani egy babát - megkísérli, hogy közelebb lép a férfihoz, de az hátrál egy lépést.
- Örökbe is fogadhatnánk - szemei megtelnek könnyel. Vágyik valamire. Valami olyanra, ami új kezdetet jelenthet. Eddig minden gyerekük ezt jelentette. Egy új korszakot.
- Már nem kapnánk. Te is tudod, hogy túl öregek vagyunk hozzá - elzárja a szósz alatt a gáztűzhelyt. Megtörli a kezét a kötényében. Megkerül mindent és erősen magához vonja a férjét. Már tudja, hogy mi rontotta el ennyire a kedvét. - Tudom, hogy hiányzik, de nem próbálhatod meg pótolni mással a hiányt, amit érzel - végig simít a karján, ami most kétségbeesetten szorítja feleségét.
- Csak arra gondoltam, hogy ha lenne valami új az életünkben, akkor könnyebb lenne - sajnálattal vannak telve zafírkék szemei. Az elfojtott könnyektől, még gyönyörűbben csillognak.
- Figyelj, már sok mindenen mentünk keresztül együtt. Ez sem lesz másként. Átsegítjük egymást ezen. Tudod, mi mindent túlélünk - bátorítóan rámosolyog, de csak egy beleegyező sóhajt kap. - Szeretnéd, hogy kimenjek veled a sírjához? - végig simít az arcán. Letörli az apró könnycseppeket. Megrázza a fejét. Valami olyat suttog, hogy egyedül kell megtennie.
Pár éve történt egy szörnyű baleset, amiben Louis elvesztette a mostohaapját. Nagyon nehezen dolgozza fel. Próbál újra önmaga lenni, de megviselte Mark elvesztése. Felesége próbál segíteni, de mindenki máshogy dolgozza fel a gyászt. Mind keressük a kiutat ebből, de nehéz. A szeretteink hirtelen elvesztése a legmegrázóbb. Időd sincs felkészülni. Bár erre nem lehet felkészülni, még, akkor sem ha tudja az ember, hogy előbb-utóbb be fog következni a legrosszabb.

Hangos gyerek zsivaj tölti be a modern építésű családi házat. Épp a konyhát lepi el a gyerekhad, hogy felvigyék az előre elkészített ennivalót.
- Anya, mogyoróvajasat csináltál? - a fiú kikerekedett szemekkel néz anyjára. Látszik rajta, hogy ő az egyetlen fiúgyermek. Mindenki körbe rajongja. Három lány után felüdülés volt nekik, hogy lett a fiú is.
- Épp most akartam neki fogni - homlokon csókolja a fiát, aki erre felhúzza az orrát. A bejárati ajtó csengője zavarja meg a társaságot. - Jövök mindjárt. Ne nyúljatok semmihez! - nyomatékosítja szavait, szúrós nézésével. Az ajtóhoz vezető úton összetalálkozik férjével, aki épp átvette a csomagot a futártól.
- Hmm, van egy titkos hódolód, aki miatt aggódnom kellene? - játékosan rá kacsint a feleségére, majd egy csók kíséretében átadja neki a csomagot.
- ANYA! - épp mikor kezdték úgy érezni, hogy mindent maguk mögött hagyhatnak, velőt rázó kiáltás tölti be a házat. A csomag hangos csattanással ér földet. A benne lévő kristály poharak apró darabora törnek. Gyémántként csillognak, ahogy a lemenő nap sugara bevilágítanak az előszoba ablakain.

2 megjegyzés:

  1. Drága Alexis!

    Annyira meghitt családi életet teremtettél, amit öröm olvasni. Megnyugtató látni, hogy ilyen boldog, kiegyensúlyozott környezetben nőnek fel az ifjú Tomlinsonok. Ahol a férfi és a nő kimondhatatlanul szeretik egymást és gyermekeiket. Mindenki ilyenre vágyik. Nagyon tetszett az a kis beszélgetés, ami anya és lánya között zajlott le, olyan édes volt. És amikor megjött Louis, még mindig elolvadok tőle. Remélem sikerül lassan megbékélnie. Nagyon kíváncsivá tettél azzal a rejtélyes befejezéssel. Vajon mi történhetett?
    Várom a folyatást és egy újabb jó zenét, mert ez nagyon bejött!

    Xoxo, Bianka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Édes vagy nagyon! Igen, tipikus idilli tökéletes család! De azért, mindig tartogatok valamit a számukra, hogy ne unatkozzanak.
      Örömmel látom, hogy tetszett a dal, mindig próbálok valami olyat találni, ami kevésbé ismert és ami tökéletesen kifejezi az érzelmeket. :)
      Köszönöm, hogy írtál és, hogy kitartasz mellettem!!

      xxAlexis

      Törlés