2017. 11. 19.

Huszonharmadik Fejezet

Bishop Briggs - River
A gyerekeiért mindent meg tesz az ember. A legelképesztőbb dolgokra is igent mond, csakhogy boldognak tudja őket és biztonságban. Az életét adná értük. Ezzel a legtöbb szülő nem vitatkozna. De vajon akkor is egyetértenének, ha az egész életüket kellene felborítani azért, hogy a gyerek boldog legyen?
Ez azért már komplikáltabb. Pláne, ha több gyerek is van. Nem kivételezhetsz. Nem lehetnek különleges alkalmak. Mindenkit egyenrangúnak kell tekinteni. Mindenkivel egyformán engedékenynek lenni. Nincsenek kivételek.
És a lehetetlen helyzetekkel mi van? Mondjuk, fele-fele arányban akarnak valamit. Olyankor mi a helyes döntés? Melyik gyerek javára döntünk? És miért?
Aztán jön a többi kérdés is, ki legyen a rossz zsaru? Kit utáljanak meg a gyerekek? Ki égessen fel minden kapcsolatot, csak azért, hogy döntés szülessen?
Még a legtökéletesebbnek tűnő családban is felmerülnek ezek a problémák. Sőt, ott még felnagyítódnak és még inkább erőteljesebb lesz a reakció.

- Nem, ez nem fair! Miért kell mindennek úgy lennie, hogy neki jó legyen? - hangosan csap az asztalra Lolly. Látszik szemeiben az, hogy elárulva érzi magát. Mintha hátba döfték volna.
- Na, most mégis mi bajod van? - Mariana értetlenül néz húgára. Meglepi annak reakciója. Szemei elszántságot tükröznek.
- Az, hogy te bármire nyitod ki a szádat, mindent megkapsz, hogy ezzel is kompenzálják anyáék azt, hogy örökbe fogadtak - önmagát is meglepi a válaszával. Sose merte megmondani, hogy hogyan érez nővérével kapcsolatban.
- Lolly! - apja indulatosan szól rá. - Kérj bocsánatot! - néma csend ül a konyhaasztal köré.
- Életedben először mered kimondani az érzéseidet. Legalább most már tudom - Mariana sértetten áll fel. Anyja próbálja megakadályozni, de nem enged. Felmegy a szobájába és erőteljesen zárja be maga mögött az ajtót.
- Nagyot csalódtam benned, kincsem - Ginny szemben ül lányával. Késként hatoltak a szavak a szívébe. Sose gondolta, hogy Lolly ilyen érzéseket táplál testvére iránt.
- Lehet, hogy ti nem veszitek észre, de akkor is kivételeztek vele - könnyeivel küszködik.
- Még, ha így is van, akkor sem beszélhetsz így a testvéreddel! - Louis értetlenül szemléli lányát. Nem ismer rá. Érzi, hogy valami nincs rendben.
- De hát nem is a testvérem - ezzel feláll és a hátsó ajtó felé indul. Felveszi a kabátját és elmegy.
- Majd én beszélek vele! - Josey egyből a békítő szerepét veszi fel. Utálja ikertestvérét így látni. Attól ő is mindig rosszul érzi magát.
- Nem! Ideje, hogy elengedd a kezét. Meg kell tanulnia normálisan kifejezni, ha problémája van valamivel - Ginny mindig is következetes volt. Sose bűntette meg gyerekeit ok nélkül, valamint azt se engedte, hogy egymás helyett oldják meg a gondjaikat.
- Én sem kifejezetten örülnék, ha örökbe fogadnátok még egy gyereket - Jack félénken néz szülei felé. Tart a reakciójuktól.
- Nekem mindegy. Nem különösebben zavarna, ha lenne körülöttem még egy - Josey, mélyen apja szemébe néz. Ezzel árulja el magát. Ő sem akar újabb testvért, de nem meri hangosan kimondani, hogy ne bántsa meg vele szüleit, vagy jelen esetben Mariana-t.”

Nem kifejezetten változtak a körülmények. A gyerekek alig beszélnek egymással, vagy szüleikkel. Mind elvonultak a saját kis életükben, és nem akarnak beengedni senkit.
- Valamit tennünk kellene, nem? - Louis tanácstalanul áll feleségével szemben. Nem gondolta, hogy valaha bizalmi problémájuk lesz a gyerekekkel.
- Nem tudunk mit tenni. Hagynunk kell, hogy a saját tempójukban dolgozzák fel a történteket. Nincs jobb ötletem. Elvégre nem kényszeríthetjük őket rá semmire, nem? - könyörgő tekintettel néz férjére. Tanácstalanok. Már mindent kipróbáltak, hogy kibékítsék a gyerekeket. De kudarcba fulladt minden kísérletük.
- Hetek óta háborús övezet a házunk. Ez nem normális! - hajába túr, miközben beszél. Nem érti, hogy történhetett ez. - Lehet, azt gondolják, hogy nem vagyunk őszinték? - az ablakpárkánynak támaszkodik. Figyeli, ahogy felesége készülődik. Céges vacsorára hivatalos az egész család, de a gyerekeik kijelentették, hogy eszük ágában sincs elmenni. Húsz év házasság után, még mindig elbűvölőnek találja nejét. Rengeteg mélypontjuk volt. De eddig a pontig mindent túléltek.
- Hát, nem tudom. Lehet. Bárcsak tudnám, mire gondolnak - könnyek szöknek a szemébe. Szörnyen érzi magát. Cserbenhagyja a gyerekeit. Megszegi azt az egy ígéretét, amit magának tett. - Úgy érzem, hogy csődöt mondok anyaként - lehajtja a fejét. Mély levegőt szív be. Hiányzik a hangos kiabálás a gyerekek emeletéről. Az, hogy csend van, azt jelenti, hogy nincs mondani valójuk. Hogy nem érzik a késztetést arra, hogy megoldják a problémát.
- Ne tedd! Fantasztikus anya vagy! - vigasztalóan átöleli a nőt hátulról. - Minden rendben lesz, ne aggódj! - összekulcsolja ujjaikat és kivezeti hálószobájukból.
- Egész jól néztek ki - Lolly ül a lépcsőn és szüleit figyeli. Nem mond mást, csak fájdalmasan mosolyog egyet. - Gyűlölöm magam, amiért így érzek, nem tudom megváltoztatni önmagam - könnyek lepik el a szemeit. Louis leül mellé és a vállánál fogva magához húzza. Ginny letérdel elé.
- Nem szabad elítélned magad azért, mert más a véleményed! - letörli ujjaival lánya könnyeit. - De meg kell tanulnod, hogy nem mondhatsz ilyen sértő dolgokat, következmények nélkül - felhúzza fél szemöldökét és fürkészve figyeli gyermekét.
- Sosem fog megbocsájtani - zokogni kezd. Szülei ösztönösen magukhoz ölelik a lányt. Erősen tartják és próbálják lecsitítani.
- Lolly, ha nem próbálkozol, sose tudod meg - apja töri meg a csendet. Állánál fogva felemeli lánya arcát, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. - Beszélj a nővéreddel. Ha elmondod neki, hogy mit érzel, biztos vagyok benne, hogy megért, és megbocsájt! - azzal csókot nyomnak a lányuk fejére és ott hagyják. Nem tudják, hogy mi fogja várni őket, mire hazaérnek, de abban biztosak, hogy változás szelét érzik. A változás jó, legalábbis eddigi tapasztalataik alapján ez mondható el.

2 megjegyzés:

  1. Drága Alexis!

    Örülök, hogy nem hagytad abba ezt a lenyűgöző történetet. Igazán érdemes folytatnod és érdemes olvasni is. Annyira tetszik, hogy több ez a novella egy szerelmes történetnél, hiszen te a valóságot mutatod be. A valóság egy szeletét, ahogyan egy átlagos család élhet és azt, ahogyan nap mint nap küzdenek a problémáikkal. Bevallom sokszor tudok azonosulni Ginnyvel, aki annyira próbál mindent jól csinálni és sokszor tehetetlen a dolgok alakulásában és mindet magára akar vállalni. És ugyanakkor a gyerekeiket is megtudom érteni. Nagyon sajnálom, hogy most egy ilyen helyzet állt elő, de ez elkerülhetetlen volt. A kérdés csak az, hogyan sikerül átlendülni ezen és van e akkora szeretet a családtagok között, ami legyőzi a problémákat? Kíváncsian várom az írónő folytatását!

    Bianka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Köszönöm, hogy továbbra is kitartóan olvasod a történetemet. Bevallom már elvesztettem azt a lelkesedést a történet iránt, ami az elején még meg volt.
      Nagyon próbáltam úgy megírni a részeket, hogy tényleg a valóság egy verzióját mutassa be.
      Szerintem valamilyen szinten, mindenki tud azonosulni Ginny-vel. Mindenki törekszik arra, hogy a legjobb énjét hozza elő és úgy éljen, hogy azzal másoknak is segíteni tudjon.
      Remélem nem okozok csalódást a következő résszel!

      xx, Alexis

      Törlés